Hallottál már a koriander gyűlölők klubjáról?

Vannak megosztó ételek, amit csak imádni vagy utálni lehet. A koriander minden kétséget kizáróan egy ilyen növény. Most egyesültek azok, akik ki nem állhatják ezt a fűszert!

Mindig elképedve nézem, ha egy barátom hatalmas marékkal szórja a frissen készült fogásra az egyik legnagyobb "étel ellenségemet", a koriandert. Gyermekkoromban tökéletesen megvoltam nélküle, majd, ahogy egyre elterjedtebb és kedveltebb lett, ahogy felnőttem, lépten-nyomon szembekerültem vele, de azóta sem sikerült barátságot kötnünk az ismert fűszernövénnyel.

Tudom, hogy ezzel a fóbiámmal messze nem vagyok egyedül, és azok közé tartozom, akik sajnálatosan azt a bizonyos furcsa ízt érzik ki belőle. Amikor ráharapok, olyan mintha szappant ennék, ennek kémiai okairól mi is írtunk korábban.Személy szerint el tudom fogadni azokat, akik bőszen meghintik vele az ételeiket, de vannak, akik erre képtelenek.

Most azok, akik arra vágynak, hogy egy közösséghez tartozzanak és együttes erővel utálják ősellenségüket, csatlakozhatnak az "I Hate Coriander", vagyis a "Gyűlölöm a koriandert" elnevezésű Facebook- csoporthoz, ami egészen elképesztő, de már közel negyedmillió követőt számlál.

Az oldalhoz rengetegen csatlakoznak napi szinten és folyamatosan töltenek fel képeket, amelyekennegatív színben tüntetik fel a koriandert, vagy éppen olyan mémeket tesznek ki, amelyből kiderül, hogy már az is probléma, hogy egyáltalán a világon van ez a növény. Találunk tetoválásokat is "utálom a koriandert" felirattal, míg egyesek szerint,"ha a koriander nap lenne, hétfőnek hívnák".

Phở bò

Ennek a levesnek már igazi kultusza van, nemcsak a nagyvilágban, már itthon is. Sikerének titka talán, hogy elképesztően tartalmas és némileg felidézi bennünk a megszokott húsleves ...

A csoport létrehozója és egyben a "mozgalom" élharcosa Jack BailySydneyből, aki használati tárgyakat is árusít a híressé vált felirattal, így bárki magán viselheti akár póló formájában, hogy mit gondol a koriander-helyzetről, szóval ő anyagilag is elég jól járhat.

Ennek a feltöltött videónak a tanulsága szerint ez a tökéletes elkészítési mód:

Bárki szabadon eldöntheti, melyik tábort erősíti, de még akkor sem kell csatlakoznunk a furcsa csoporthoz, ha mi magunk sem szeretjük a koriandert, hiszen sosem lehet tudni, még az is lehet,hogy idővel egyszer megszeretjük.

Ezeket olvastad már?

23 chips bűntudat nélkül

Valljuk be, elég nehéz megállni az esti nassolást, ami leginkább a csábító zsíros chipsekből áll. Kis kreativitással azonban házilag is elkészíthetjük a diétásabb verziókat.

admin

Címlapkép: I Hate Coriander facebook

via ladbible.com, demilked.com

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...