Hadat üzent a kormány az Aldinak, a Lidlnek és a Sparnak

Lázár János kormánybiztos nyíltan beszélt arról, hogy a magyar mezőgazdaság illetve élelmiszeripar önellátó működése érdekében terveik közt szerepel a külföldi kiskereskedelmi bolthálózatok kiszorítása az ország területéről.

Nehéz helyzetbe kerülhetnek sokunk kedvenc élelmiszerboltjai – Lázár János ugyanis belengette annak a lehetőségét, hogy a magyar piac védelme érdekében kiszorítanák a külföldi üzletláncokat.

A kormánybiztos a Portfolio csoport által szervezett Agrárszektor Konferencia 2020 nevű rendezvényen beszélt a terveikről, melyek szerint a magyar élelmiszeripar megmentése és feltámasztása érdekében nyíltan protekcionista politikát hirdetnének – hivatkozva a koronajárványra is, amely megmutatta, mekkora kincs az önellátás. Lázár szerint a következő tíz év az utolsó esély arra, hogy a hazai mezőgazdaság is önellátó legyen, az élelmiszertermelés pedig megerősödjön (csak úgy, mint Szlovákia és Lengyelország esetében.)

Ennek elérése érdekében pedig a nemzeti feldolgozóipar támogatása mellett hadat üzentek a külföldi kiskereskedelmi multiknak is, így akár a Lidl-nek, Sparnak, Aldinak is megpecsételődhet a sorsa.

Ahogy Lázár János fogalmazott: "ezt a piacot uralnunk kell, a saját érdekünkben."

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

#HÁZICSEMEGE: Kanálka

Egy testvérpár áll a Kanálka mögött, akik az egészséges életmód jegyében varázsolnak az asztalokra különféle krémeket, zöldségszirmokat és chutney-kat, a vásárlók legnagyobb örömére.

Macsuga Viktória

#HÁZICSEMEGE: Honey CO

A Honey Co mögött Burgyán Attila áll, aki kiemelkedő élettani értékű, prémium minőségű krémmézeket készít. Ha egyszer megkóstoljátok őket, egész biztosan a rabjává váltok a különleges ízeknek.

Macsuga Viktória

#HÁZICSEMEGE: Panyolium

Ha eddig azt gondoltad, hogy az aszalt gyümölcsök terén képtelenség újat mutatni, az a jó hírünk van, hogy de, lehetséges! Minőségi, magyar gyümölcsök, semmi tartósítószer, mesterséges színezőanyag vagy hozzáadott cukor: ez a Panyolium-féle aszalvány receptje.

Szász Nóri

Forrásaink voltak.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...