A két gyümölcs, ami segíti majd a tavaszi diétádat

Egy mind a két citrusban megtalálható molekula képes lehet meggátolni a súlygyarapodást, és jelentősen csökkenti az elhízás és a cukorbetegség kockázatát.

A nobiletin, amely a mandarin és a narancs flavonoidja, fokozza a fogyást, illetve csökkenti az elhízást és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát – derült ki egy kutatásból. A PsyBlog nevű portál a diétaszezon közeledtével vette elő a tanulmányt, melyben a nobiletin nevű citrusflavonoid hatását vizsgálta magas zsírtartalmú és koleszterinben dús diétán tartott egereken.

A két gyümölcs, ami segíti majd a tavaszi diétádat

Az eredmények szerint a nobiletin következtében a nem éppen „visszafogott” étrenden tartott egerek fogyni kezdtek.

Azok az állatok, melyek nobiletint fogyasztottak, vékonyabbak voltak, jobban reagáltak a inzulintermelésre, alacsonyabb volt a vércukorszintjük és a vérzsírszintjük, mint a kontroll csoportban lévőknek.

Ezen kívül azt is sikerült megállapítaniuk, hogy azoknál az egereknél, melyek szervezetébe juttattak a citrusfélék flavonoidjaiból, vagyis a nobiletinből, csökkentek a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezői és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata.

Megmutattuk, hogy azoknál az egereknél, amelyeknél már az elhízás összes negatív tünete fennáll, a nobilitin segítségével megállíthatók a folyamatok. Mi több, az erekben a plakkok felhalmozódása még vissza is fordítható

– nyilatkozta Murray Huff, a tanulmány társszerzője.

Tehát ennek függvényében érdemes a diétád alatt fogyasztani mandarint és narancsot. Mindezt pedig megteheted magában nassolnivalóként, zabkására téve vagy valamilyen cukormentes süteményben.


Még több az egészségről:

Címlapról ajánljuk

További cikkek