Brüsszelnek nagyon ízlett a magyar kenőmájas, díjat is kapott

Rangos nemzetközi versenyen díjaztak két magyar hústerméket: egy gyulai sonka és egy kenőmájas is előkelő helyen szerepelt a megmérettetésben.

A Gyulahús Kft. kenőmájasa és szarvassonkája kapott elismerést a Brüsszelben székelő Nemzetközi Íz és Minőség Intézet éves versenyén. A nemzetközi szervezet igen különleges módszerrel választja ki a legfinomabb termékeket, és minősíti azokat. Nem ez az első alkalom, hogy a gyulai hústermékek szépen szerepeltek a porondon, a kenőmájas diadala egy újabb siker a cég és az ország számára.

Brüsszelnek nagyon ízlett a gyulai kenőmájas, díjat is adtak rá

Nem mindennapi verseny

2005 óta minden évben megrendezi a Nemzetközi Íz és Minőség Intézet a különböző ételek és italok versenyét, amin nevezéssel indíthatók az élelmiszerek. A brüsszeli székhelyű szervezet azonban nem egyszerű szavazással listázza a résztvevő termékeket, ennél egy sokkal különlegesebb kiválasztási technikát alkalmaznak.

A benevezett ételek és italok egy vakteszt során kerülnek elbírálásra, aminek keretében az íz, illat, megjelenés és az összbenyomás adják az értékelési szempontokat.

Európában ez az egyetlen nemzetközi szervezet, amely ezt a módszert alkalmazza a rangsoroláshoz. A végső eredmény súlyozott matematikai átlaggal jön létre, ebből alakul ki a nyertesek listája.

Korábbi sikerek

Nem ez az első alkalom, hogy a Gyulahús Kft. részt vett a megmérettetésen, már korábbi években is nevezték egy-két terméküket. Többek között aranycsillagot kaptak 2015-ben a gyulai kolbászukért, 2016-ban pedig a gyulai szalámi kapott hasonlóan rangos minősítést.

Egy évvel később a cég Pokol nevű szalámija két aranycsillagot is hazahozott Brüsszelből, a 2018-as évben pedig az egész Gyulai Kézműves Termékcsaládnak is odaadták az elismerést.

A nyertes májas és sonka

Ez az év is sikerben gazdag volt: a 2021-es versenyen aranycsillagot kapott a Gyulai-Royal szeletelt szarvassonka és a Gyulai medvehagymás sertésmájas.

A sonka megkapta a „Very Good Taste”, vagyis kiváló ízű termék elismerést is, a májas pedig gazdagodott egy Érték és Minőség Díjjal is.

A kenőmájas kifejezetten a fogyasztók ízlése és igényei szerint készült: a népszerű fűszernövény, a medvehagyma került bele, emellett csökkentett sótartalmú, glutén- és laktózmentes termék.

Forrásunk volt


Még több magyar siker:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...