Gyomorforgató dolgot talált egy kismama a füredi hipermarketben vett csirkemellben

Mázli, hogy a gyerek miatt egészen apróra akarta vágni a csirkemellet, így nem sütötte meg az irtózatos kinézetű valamit.

A történet szerint Szandra, a fiatal anyuka egy balatonfüredi hipermarketben vásárolt szerdán csirkemellet. Amikor hazaérve, az esti főzés során elkezdte feldolgozni, furcsa dolgot talált benne. Irtózatos kinézetű, rostos valamit, a mell legbelsejében.

A horrorisztikus csirkemellről készült fotókat aztán kiposztolta a Facebookra, az ott kialakult kommentvitában pedig többen felismerni vélték, hogy ez egy jellegzetes, a baromfiaknál előforduló fertőzés eredménye is lehet - bár ugye ezek csak laikus meglátások voltak egy fotó alapján.

A natúr csirkemellről készült fotónk csak illusztráció, de a legjava csak most jön!

Szandra hivatalos úton is többet szeretett volna tudni arról, hogy mi is ez, illetve hogy veszélyes-e, ezért a hatóságokhoz fordult. A 444.hu cseten faggatta ki a kismamát a további fejleményekről, mely szerint mindenki az Állategészségügyhöz irányította, ahol annyi választ kapott, hogy fotózza le, írja le, hol és mikor vásárolta. "Majd ők kimennek a Tescóba és vesznek egyet, amit megnéznek. Kérdeztem, hogy az enyémmel mi lesz, mert ez tuti beteg, vagy valami nem 100-as. Adtak egy laborszámot ahol magánúton, drága pénzért megmondják, mi baja a csirkének." - írta beszámolójában.

Szandra a legfőképp mégis azon akadt ki, hogy a gyanús kinézetű, elképzelhetően fertőző terméket még csak be sem fogadták vizsgálatra, csak annyit mondtak, vigye vissza az áruházba és jól jár, mert az ár kétszeresét kapja vissza. "Mondtam, hogy azzal nem leszek előrébb, főleg hogy a 7 hónapos kisfiamnak adtam volna ebből."

Az ügy kapcsán a 444.hu megkereste a NÉBIH-et is, ha válaszolnak, mi is jelentkezünk.

És végezetül itt vannak a Szandra által megosztott fotók is, de jól gondold meg, hogy valóban meg akarod-e nézni őket!

Frissítés! Az ügy kapcsán reagált az áruházlánc, itt olvashatod az erről szóló állásfoglalást. A levelük lényege, hogy a többszörös, gondos állategészségügyi ellenőrzés sem tudja kiszűrni az ilyen nagyobb húsok belsejében betokozódott elváltozásokat, de ez olyan ritka jelenség, hogy ebben az évtizedben ilyen még nem fordult náluk elő.

Ez is érdekelhet!

Ezeket olvastad már?

Ilyenek az igazi boldog csirkék

Sokat hallani a ketreces és szabad tartású csirkékről. Hogy mi a különbség a hús és a tojás minőségében - megtudjuk, ha főztünk mindkettővel. A szabad csirkékről videó is van!

Nosalty
Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...