Meglepő következménye van, ha sok vizet isznak a gyerek

Nemcsak sokkal egészségesebbek lesznek, de a kedvük is megváltozik, ha rászoknak a gyerekek a vízivásra.

Az arányokat tekintve (testtömeg-kilogrammonként) a gyermekeknek több folyadékra van szükségük, mint a felnőtteknek, ráadásul érzékenyebbek is annak hiányára. Éppen ezért fontos, hogy a szülők minél előbb rászoktassák őket arra, hogy ellenőrzés, felügyelet nélkül is az életkoruknak, a szervezetük igényeinek megfelelő mennyiségű vizet igyanak, és erre felnőttként is figyeljenek. A Mizse megbízásából készült kutatás eredménye azt mutatja, hogy ezen a területen bőven van tennivaló, ma még csak a szülők negyede törekszik arra, hogy a tudatos folyadékbevitelben is önállóságra szoktassa gyermekét.

Meglepő következménye van, ha sok vizet isznak a gyerek

Egy 4-7 éves gyermeknek átlagosan 1,6, a 7-10 éves korosztálynak 1,8, 10-13 év között 2,2, 13-15 éves korban pedig 2,5 liter vízre van szüksége ahhoz, hogy a szervezete jól működjön. A folyadékhiánynak számos jele van, sötétebb, mélysárga színre váltó vizelet vagy akár erős szájszag, amit könnyű azonnal felismerni. Különösen gyermekeknél jellemző a sápadtság, ami a dehidratált szervezet romló oxigénellátásának, a lassuló vörösvértest-áramlásnak a következménye. Vannak azonban nehezebben észlelhető, a gyermekek viselkedésében bekövetkező változások, amelyek szintén folyadékhiányt jelezhetnek.

Megfelelő hidratáltság hiányában kevésbé tudnak koncentrálni, egyes tanulmányok szerint a figyelmüket is nehezebben lehet lekötni, ha nem isznak eleget. Romlik a rövid távú memóriájuk, ami rontja a tanulási képességüket, hatékonyságukat az iskolában, lassul az olvasási és számolási sebességük

– sorolja a folyadékhiány gyermekkori tüneteit és következményeit Pangl-Szarka Dorottya, dietetikus.

A tiszta víz bevitele nélkülözhetetlen szerepet játszik a szervezet méregtelenítő funkcióinak fenntartásában, kiemelten fontos a vesék optimális működése szempontjából, a megfelelő hidratálás lerövidíti és enyhíti számos betegség lefolyását. Ezért kell már gyermekkortól kezdve rászoktatni a kicsiket a rendszeres, ellenőrzött folyadékbevitelre, de a kutatás szerint ebben nem áll túl jól a magyar felnőtt lakosság.

Egyes tanulmányok szerint a figyelmüket is nehezebben lehet lekötni, ha nem isznak eleget

Gyerekcipőben járunk még az edukáció terén

A válaszadók harmada egyáltalán nem követi gyermeke folyadékfogyasztását. Azoknál, akik ezt megteszik, az általános, valamint a középiskola megkezdése és befejezése a fontos választóvonal. A kicsik felnövésével párhuzamosan fokozatosan enyhül a szülői felügyelet, az erre odafigyelők 15 százaléka felelte azt, hogy érettségiig kísérte nyomon, mennyit iszik a gyermeke, harmaduk ezzel már akkor felhagyott, amikor megkezdődtek a középiskolás évek. A családokban egyébként jellemzően a nőkre hárul ez a feladat.

A kutatásból az is kiderült, hogy a magyar felnőttek 6 százaléka egyáltalán nem fogyaszt vizet, csaknem ötöde viszont egyáltalán nem iszik mást. Az első kategóriában a férfiak vannak enyhe, a másodikban pedig a nők erős túlsúlyban. A szülők csaknem fele úgy számol, hogy gyermeke napi 1-2 liter folyadékot iszik, ami különösen intenzív testmozgásnál kevés, ráadásul a fiatalok a víz mellett jellemzően teával, kávéval, szénsavas (energia)itallal és szénsavmentes üdítőkkel oltják a szomjukat. Ezt követik a tejtermékek és a szeszes italok. Ezeken az arányokon már gyermekkorban érdemes változtatni, ami viszont a felnőttek felelőssége

– mondja Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója.

Önállóságra tanítani a gyermeket abban, hogy mindig megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszon, és azt ellenőrizze is. Ezt jelenleg a szülők valamivel több mint negyede, 26 százaléka teszi meg, 100-ból 22 felnőtt inkább a gyermekére hagyja, hogy mikor és mennyit iszik. A lakosság csaknem fele pedig elegendőnek tartja, ha felhívja a folyadékfogyasztás fontosságára a figyelmet, de a mennyiséget már nem ellenőrzi.

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...