Gyanúsan minimalista Kim Kardashian calabasasi háza - beköltöznél?

A calabasasi ház 3,5 millió dollárért eladó, de attól függetlenül, hogy Kanye West és Kim Kardashian otthona, több, mint unalmas. Ti mit gondoltok?

Eladó Kanye West és Kim Kardashian három hálószobás, négy fürdőszobás otthona, ami igaz egy rettentő kedvelt környéken, Calabasasban található, ettől függetlenül nem nyűgözött le minket.

A tekintélyes méretűlakást 2017. augusztusában szerezte meg a sztárpár 1,6 millió dollárért. Az otthon fel- és átalakítására Vincent Van Duysen belga építészt bízták meg. A koncepció az volt, hogy nélkülözzenek minden harsány színt. Hát, ez sikerült, sőt, szerintünk már-már túl minimalista lett az eredmény.

Nekünk például a konyha kifejezetten sötét, és extra minimalista. A színválasztást sem tartjuk túl szerencsésnek. Az étkezőasztal körül a puffok pedig nem tudjuk mennyire kényelmesek egy akár három fogásos ebéd elfogyasztásához. És túl sok is van belőlük a kicsi körasztal körül.

A lakás többi része sincs túlgondolva. Mindenhol a földszínek uralkodnak, amivel nem is lenne baj, de a bézs, barna és azok különböző árnyalatai ebben a lakásban nagyon összenyomják a teret. Ráadásul a textíliák, lakásdekorok megválasztását sem gondolták túl: nehéz bézs-szürkés függönyök, hasonló színárnyalatban „pompázó” párnák, sötétbarna székek sokkolják a nappaliba belépőket is.

Kim Kardashian izgalmas, sokszor, sokaknál a biztosítékot teljesen kicsapó ruhaszettjei után nem gondoltuk volna, hogy egy ennyire minimalista otthon is fémjelzi majd a nevét.

Nektek, hogy tetszik az otthon?

Ezeket olvastad már?

címlapkép: Getty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...