Francia konyha? Gyerekjáték!

Ezúttal kis segítségeinkre bíztuk az egész munkát, és megnéztük, hogyan szuperálnak a gyerekeknek szóló szakácskönyvek.

Úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk az egyik gyerekeknek szóló szakácskönyv-családot, méghozzá a Francia konyha? Gyerekjáték! című sorozat Torták részét, ami Pierre-Olivier Lenormand konyhafőnök 5 receptjét tartalmazza hozzá illő színes kis illusztrációkkal együtt. A sütés-főzés így valóban egy nagy játék, amit a füzet lapjain található instrukciók irányítanak. Akárcsak a felnőtteknek szóló könyvekben, itt is megtaláljuk a hozzávalókat, sőt, természetesen a szükséges eszközöket is, a hozzájuk tartozó rajzokkal együtt.

Így tehát most a gyerekek voltak azok, akik kiadták a könyvben található utasításokat, és ha kellett, akkor mi voltunk az ő segítségük. A füzetben látható lépések könnyűek és érthetőek, így akár még azok a gyerekek is élvezni tudják, akik a képekhez tartozó szöveget még nem tudják elolvasni.

Az 5 sütirecept közül elsőnek a mogyorókrémes egyensúlytésztát választottuk, de emellett találhatunk még olvadós csokoládé-, joghurtos alma-, édes bundáskenyér- és epres Charlotte-torta receptet is. A mi dolgunk csupán annyi volt, hogy a vajat felolvasszuk hozzá, a többi a gyerekeken múlott - ez persze azzal járt, hogy mindenbe beleettek, mindent megkóstoltak, a liszttel huncutkodtak, és mire az összeállításra került volna a sor, a tojások felét elnyalogatták.

Azért érdemes odafigyelni, mert így persze nem lett tökéletes a végeredmény. Tehát ha szabad kezet adunk is a kicsiknek, arra azért mindenképp figyeljünk, hogy az alapanyagokból a sütibe is jusson, ne csak a kezekre és a pocakokba. Mivel a lányok a tojásoknak majdnem a felét eltüntették, amit mi persze már csak későn vettünk észre, így a süti külsőre nem lett az igazi, de az ízére nem lehetett panasz. A több réteghez, amit a könyv javasol, azonban a tésztából dupla adag kell.

Mogyorókrémes egyensúlytészta

Szóval azért a könyv irányítása mellett is jó, ha kordában tartjuk a kis szakácsokat - tény, hogy ők nagyon élvezték, hogy végre nem mi irányítottunk, valamint hogy ők olvashatták fel az instrukciókat, értelmezhették a képeket, és még az adagokat is kiszámolhatták. Örültek, hogy végre nem csak kis kukták, hanem szakácsok lehettek, mint a felnőttek.

A Mogyorókrémes egyensúlytészta receptjét itt mentheted el

A Francia Konyha? Gyerekjáték! sorozatot itt vásárolhatod meg

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...