Ilyen az igazi magyar retró – Lapozz bele ebbe az egyedülálló fotógyűjteménybe

A Fortepan internetes archívumát valószínűleg sok magyar ismeri: a 20. század krónikása ez a hatalmas gyűjtemény, amelyen keresztül emlékezhetünk, nosztalgiázhatunk és felfedezhetünk. Mindezeket pedig már nemcsak a számítógép képernyőjén át tehetjük meg, hanem a kezünkbe is vehetjük az emlékeket: a 690 oldalas Fortepan Masters album 333 képe közös, semmihez nem fogható utazásra hív. Indulhatunk?

A Fortepan Masters – Kollektív fotográfia a 20. századból – Barakonyi Szabolcs válogatásában című kötet egy a Fortepan anyagából válogató, magánkiadásban megvalósult fotókönyv. A 690 oldalas kiadvány 333 Fortepan képet tartalmaz, ötletgazdája és művészeti vezetője Barakonyi Szabolcs, a könyvterv kreatív koncepcióját Salát Zalán Péter készítette, felelős kiadója Simó György, szerkesztője Szilágyi Róza Tekla, bevezetőjét pedig Enyedi Ildikó írta. A kötetben emellett Barakonyi Szabolcs szerkesztői bevezetője és Simó György Fortepant alapító Tamási Miklóssal készített mélyinterjúja mellett a régi Index Fortepan képekkel foglalkozó rovatában megjelent szövegek töredékei olvashatók.

Lapozz bele a 20. század kollektív emlékeibe a Fortepan egyedülálló könyvével / Fotó: Villányi Csaba

A könyv koncepciója

Barakonyi Szabolcs több mint húsz éve dolgozik aktívan, napi szinten képekkel. Ebből huszonkét évet a sajtóban töltött – ott, ahol a fotó mindig fontos és konkrét jelentést kap. Saját elmondása szerint: „Talán ez volt rám olyan hatással, hogy a tevékenységem, a saját fotós pályám, az összes ezalatt létrehozott munkám az új tekintet kereséséről szól. Vagyis inkább az az első pillanat megragadásáról, amikor egy jó képet meglátunk.”

​​„Nagyjából két éve rájöttem a Fortepan gyűjtemény egyik lehetséges megoldókulcsára. Erős élmény volt, aludni se tudtam. Eldöntöttem, hogy úgy fogok foglalkozni a Fortepannal, ahogy eddig senki sem – bezárkózom a képekkel és az elejétől végignézem őket. A Fortepan az interneten egy hatalmas archívum, a képek száma lassan 130.000 felett jár; és ez a mennyiség szinte kezelhetetlen, ebben az anyagban már nem lehet eligazodni.”

Szerintem a Fortepan a 20. század kollektív emlékezetének lenyomata. A kísérlet kedvéért kezeljük úgy, mintha egyetlen emberé volna, aki magyar, és átélte az egész huszadik századot.

A Fortepan Masters címében említett kollektív fotográfia kifejezés arra utal, hogy a kiadványban szerepeltetett szerzők közti különbségek és narratívák elengedése érdekében a kötet úgy kezeli az archívum anyagát, mintha azok egyetlen szerző képei lennének.

Ízelítő gyanánt, íme néhány hangulatos fotó a könyvből:

A kötet megvásárolható a könyv saját webshopjában, illetve néhány művészeti kiadványokat is terjesztő budapesti könyvesboltban (csak hogy néhányat említsünk: Klauzál13, Atlantisz könyvsziget, Mai Manó könyvesbolt, ISBN könyv + galéria).

További információ elérhető a könyv honlapján.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...