47 kilót fogyott, pedig még a gyorskajáról sem mondott le

Egy brit nő rájött, hogyan tud fogyni úgy, hogy közben a kedvenc gyorsételeiről sem kell teljesen lemondania.

Georgia Tulk imádott a McDonald’s-ban vagy a Starbucks-ban enni. Georgia saját bevallása szerint 162 kilót nyomott, de mióta 2022 novemberében diétázni kezdett, sikerült leadnia 47 kilót, saját, különleges módszerével.

Georgia Tulk igazából nem változtatott sokat étrendjén, hiszen továbbra is evett gyorskajákat, csupán annyit tett, hogy saját maga készítette el kedvenceit, egészségesebb alapanyagokból.

A McDonald’s reggeli muffinjainak, a KFC csirkéjének és a kínai gyorséttermi ételnek egészséges változatát is el szoktam készíteni. Továbbra is pizzát, tacót, hamburgert és sajtos melegszendvicset készítek – semmi sem tilos. Csak a vajat vagy a sajtot alacsony zsírtartalmú változatra cserélem, és sovány húst használok

–  mondta a nő a New York Postnak.

Georgia elmondta, hogy a diéta előtt zugevő volt, akinek mindig beszóltak a súlyára. Egy idő után már annyira utálta a testét, hogy egy 7 órás repülőúton nem mert kimenni a mosdóba, mert szégyellt végigsétálni a folyosón. De máskor is előfordult, hogy megszégyenült a súlya miatt.

A méretem miatt soha nem hordhattam szép, divatos ruhákat. Ha hívtak, folyton kifogásokat kerestem, hogy miért ne csatlakozzak. Például, amikor paintballozni hívtak, féltem, hogy még az overál se fog rám jönni. Elegem volt, és elhatároztam, hogy változtatok.

Miután változtatott az étrendjén, elment edzeni, letöltött egy kalóriaszámláló alkalmazást, és gyökeresen megváltozott az élete.

Most már tényleg van önbizalmam, és a gondolkodásmódom is teljesen megváltozott. Még mindig a fogyás útján vagyok, de legalább most már élvezem a folyamatot

– mondta Gorgia.

Gergia egy Instagram-oldalt is indított, amit már 17 ezren követnek. Itt megosztja a receptjeit, és segít másoknak a fogyásban.

Forrásunk volt.


Még több inspiráló sztori:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...