Éhesen a Fertő-tó körül – 4+1 étterem, ahová érdemes betérni

Ugyan csak a tó kisebb része a miénk, a Fertő-tó egy remek kirándulóhely. A bicikliseknek nem is kell bemutatni, és bár nem egy strandparadicsom, családi programokra és romantikázásra kiváló. Na meg arra, hogy jókat együnk!

A Fertő-tó egész Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize, és több okból is speciális. Kifejezetten sekély vízű tó, partközelben 50-60 centi mély, de a legmélyebb részein is legfeljebb 1,8 méteres.

Adottságai révén sokkal inkább kedvelt kirándulóhely, a kerékpárosok egyik kedvenc helyszíne Magyarországon. Ha nagyokat strandolni nemigen lehet a Fertő-tó magyar szakaszán, tekerni és sétálni nagyon is ideális helyszín.

5 étterem a Fertő-tó közelében, ahová jó ötlet betérni, ha megéheztünk! 

  • Piros muskátlik, fehér fakerítés, kockás abrosz: Bozi-Rozi Csárda 

Idén májusban tart kereken 30 éve nyitva a Bozi-Rozi. Az elsőre meghökkentő név Fertőbozra utal, az étterem pedig a Fertő-parti kerékpárút kedvelt pihenőhelyeként aposztrofálja magát. Nem is ok nélkül, ugyanis megállhatunk csak egy ebédre is, a panzióban pedig akár meg is szállhatunk. Igazi régi vágású vendéglő, hosszú étlappal és csupa olyan fogással, amit el is várunk egy hasonló stílusú helytől. A Cordon Bleu vegyes körettel érkezik, a sertésoldalas kemencében sül, de Rozi és Laci névre is hallgató pecsenyét is kikérhetünk. Aki kedveli ezt a műfajt, biztos választás. 

Bozi-Rozi Csárda / forrás

Bozi-Rozi Csárda 

Fertőboz, Fő u. 24. 

  • Az Esterházy-kastély előtt-után a Gránátos 

A fertődi Esterházy-kastély Magyarország egyik legnépszerűbb történelmi látványossága. Az épületegyüttessel szemben, a Rábensteiner Panziótól, Apartmanháztól és Kávézótól külön, volt testőrségi épületek egyikében működik a Gránátos. Nyáron az étterem teraszát érdemes bevenni, és a több száz éves fák árnyékában elkölteni az ebédet vagy vacsorát. Az étterem nem csak a történelmi helyszín miatt időutazás, stílusában ugyanis a ‘90-es évek vendéglátását idézi, mind az enteriőrt, mind az étlapot illetően. A ház specialitása a Fertő-tavi pontyhalászlé, és az Esterházy Antal herceg ajánlásával kínált húsleves házi májgombóccal, a marhaszelet Esterházy-módra zsemlegombóccal és a házi baracklekváros palacsinta. 

Gránátos Étterem / forrás

Gránátos Étterem 

Fertőd, Joseph Haydn u. 2. 

  • Fertőhomokon Szent Anna vár 

Mintha csak vendégségben járnánk, egy hatalmas családi házban élő vidéki rokonunknál. A leghangulatosabb nyáron kiülni a nádfedeles kis kültéri,különálló asztalokhoz, és élvezni a fogadó vendégszeretetét. A személyzet kedvessége emlékezetes, az ételek pedig abban a biztos mezőnyben indulnak, amit szeret a család 3 és 73 esztendős tagja is. A húslevest több formációban kérhetjük, cérnametélttel, májgaluskával vagy sós palacsintával (ez a fridatto). Specialitásuk a kifejezetten sűrű Fertő-tavi halászlé, és naná, hogy erős a bundás mezőny. 

Szent Anna Fogadó 

Fertőhomok, Akác u. 105. 

  • A környék legmenőbb helye: Tornácos Ház, Hegykő 

A Fertő-tótól dél felé indulva Fertődön és Fertőszéplakon túljőve érjük el Hegykő települést. Érdemes megtenni ezt a kis utat, a Tornácos Ház ugyanis a legjobb fajta vendéglátás képviseli. Az egyszerre rusztikus hangulat és a kortárs, minimalista dizájn szervesen simul egymásba, és a hely minden kis részletéből csak úgy árad a minőségre törekvő igényesség. A Tornácos Ház kiváló gourmet konyhát visz: tökéletesen közérthető, de sokat adnak az esztétikumra is. Éhesen itt biztosan nem maradunk, a Tornécos Ház ínyenckonyhája nem jelent kis adagokat. Aranypaníros rántott szeletet és túrógombócot annál inkább! 

Tornácos Ház, Hegykő / forrás

Tornácos Ház, Hegykő 

Hegykő, Kossuth Lajos u. 74.

  • Igazi lugasos-tornácos vendégfogadó: Nyerges 

Képzeljünk magunk elé egy barátságos, piros muskátlis, fehérre meszelt falú vendégfogadót, és megkapjuk a Nyergest. Az ilyen éttermekben az élmény legalább felét ez a házias, vendéglős hangulat adja, és a nosztalgiafaktor sem marad el: a halászlé kis bográcsban, a rizsköret félgömbben, a hortobágyi palacsinta kötelezően egy karika hegyes erőssel érkezik. Meg is volnánk sértődve itt, ha brassói aprópecsenye vagy a a somlói galuska nem is a hagyományos módon érkezne. Nyerget le, betyárok.

Nyerges Vendégfogadó / forrás

Nyerges Vendégfogadó 

Hegykő, Nyárfa sor 8. 

Szerző: Haranghy Orsi

Címlapkép: Tornácos Ház


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...