Messzire elkerüli az „elvisszük vidékre a fine-diningot” szemléletet – Kálmán Évával, a kunmadarasi Ferdinánd Bisztró lelkével interjúztunk

Négy éve már, hogy Kálmán Éváék gondoltak egy merészet, és a kunmadarasi sörözőjüket vendéglővé alakították, amivel kezdetét vette a Ferdinánd Bisztró sikertörténete. Olvassátok velük készült videós interjúnkat!

Az ikonikus, nagykunsági kalácsról elnevezett vendéglőben otthonos ízek és otthonos hangulat fogadja a vendégeket. Mármint olyan igazán otthonos, mert olyan helyből van sok, ahol ezt a hatást próbálják elérni, Éváéknál viszont különösebb erőlködés nélkül olyan minden, mint egy vasárnapi ebéd a nagymamánál. A tálalás, az ízek, a hangulat, az ebéd és az ebéd utáni sütemény, minden a családi asztal körül eltöltött délutánok hangulatát idézi. Ehhez pedig olyan magától értetődő módon kapcsolódik a kelt tészta meleg, telt íze, a vajas, vaníliáscukros töltelék, hogy a Ferdinánd még akkor is adekvát választás lenne, ha nem a környék ikonikus desszertjének számítana.

Nézzétek meg a Ferdinánd Bisztróban készült interjúnkat Kálmán Évával:

Születésnap, lakodalom, bármilyen nagy esemény volt, Ferdinánd biztosan került az asztalra

– mondja Kálmán Éva, a Ferdinánd Bisztró szíve-lelke, mikor arról kérdezem, miért épp erről a süteményről nevezték el az éttermüket.

Az is kiderül, hogyha nem is épp az ikonikus kalácsot, de valamilyen süteményt mindig készített Éva nagymamája is a vasárnapi ebéd mellé, ő pedig már kislánykorától figyelte a rutinos mozdulatokat, hosszú évtizedek alatt szívta magába ezeknek a házias ízeknek a titkait. Ahogy erről beszél, arra gondolok, hogy mennyire jó, hogy a környék egyik legjellegzetesebb étele, nekik hála, országos ismertségre tett szert. Milyen jó látni, hogy pont úgy büszkék a Ferdinándjukra, ahogy a nápolyi büszke a baba napoletanara, a portugál a pastel de natara, vagy épp a svéd a fahéjas csigára.

A híres Ferdinánd / Fotó: Simon Gábor Nosalty

A Ferdinánd maga a megtestesült nagymamasüti!

A kelt tészta telt, gazdag íze, a porcukorral és vaníliáscukorral kikevert vaj, amivel megtöltik, a mazsola, amivel megszórják, a gondosság, amivel készül, és persze bonyhádi piros lábas, amiben megsül, mind azt a jellegzetes, békebeli, szeretettel teli ízvilágot hordozzák magukban, amit mindannyian keresünk, ha az otthonunktól messze járunk.

Kálmán Éva, a Ferdinánd Bisztró szíve-lelke/ Fotó: Simon Gábor Nosalty

Éva maga vonja le a mi konzekvenciánkat is: a szeretettől, amivel készítik, attól olyan finom a Ferdinánd.

Sörözőből vendéglő

Mikor arról kérdezem Évát, hogy miért döntöttek a vendéglő mellett, elmeséli, hogy korábban sörözőt vittek a bisztró helyén, de egy ponton felismerték: Kunmadarason már több mint harminc éve nincs rendes étterem, noha a település megérdemelné, hogy legyen egy hely, ahol terített asztal mellett ehetnek valami finomat az emberek. A kezdeti terv házias süteményekről és egytálételekről szólt, azonban hamar világossá vált, hogy az emberek vágynak a frissensültekre, a levesekre (szintén a régióra jellemző a híres kötöttgaluska-leves), így hamar bővítették az étlapjukat.

Cigánypecsenye / / Fotó: Simon Gábor Nosalty

A klasszikusok mellett, mint a karcagi birkapörkölt vagy épp a pacal csülökkel, van a kínálatban kelttésztás pizza, hamburger és gyros is. Az ötlet, még ha elsőre furcsának is tűnik, teljesen logikus: a helyi háziasszony valószínűleg nem megy étterembe egy zöldséglevesért, de egy jó pizzáért már igen, és teljesen rendjén van, hogy ezt az igényt is igyekeznek kielégíteni.

Külön szerethető a Ferdinánd Bisztróban, hogy messzire elkerüli az „elvisszük vidékre a fine-diningot” szemléletet.

Húsleves / Fotó: Simon Gábor Nosalty

Ez nyilván abból is fakad, hogy helyi család vezeti az éttermet, másfelől kell hozzá Éváék hozzáállása is: felmérték, mi az, amire valóban szüksége van helyben az embereknek. Az egyetlen, amit talán ők maguk sem sejtettek, hogy erre az otthonos, házias ízvilágra nem csak a környékbeliek lesznek kíváncsiak. Ma már az ország minden szegletéből érkeznek hozzájuk, és szinte alig van olyan hétvége, hogy ne teltházzal üzemelnének. A Ferdinándok egy szempillantás alatt fogynak el, és ha valaki nem csap le elég gyorsan egy kalácsra, akkor könnyen lemaradhat róla, érdemes tehát előre félretetetni belőle.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Fotók: Simon Gábor / Nosalty


Olvass izgalmas interjúkat az oldalról:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...