Meddig elég még a víz? – Fontos témákat feszeget nyár végén a Felelős Gasztrohős

A Felelős Gasztrohős Alapítvány augusztusi kampányában a víz témakörét járja körbe. A hónapban élelmiszereink vízlábnyomával, ivóvizeink minőségével és víztakarékossággal kapcsolatos információkat osztanak meg online felületeiken.

Ha a bolygónkra gondolunk, sokszor beugrik a kék bolygó elnevezés, nem véletlenül, hiszen a földfelszín kb. 70%-át borítja víz, azonban ennek csupán 0,5%-a alkalmas fogyasztásra. Ennek tudatában és a klímaváltozás hatására évek óta fel-felüti a fejét a kérdés a köztudatban, meddig lesz még elegendő édesvizünk?

Az idei nyár tikkasztó, hőhullámokkal terhelt időszakaiban pedig hazánkban is akadtak olyan települések, ahol korlátozásra került a vízhasználat, de a probléma csak részben írható a klímaváltozás számlájára. Az azonban, hogy természetes vizeink is eltűnőben vannak, már annál inkább; az elmúlt két évben a Velencei tó vizének majdnem fele eltűnt. Habár mi még nem tartozunk bele abba az - UNICEF adatai alapján - 1,42 milliárd emberbe, aki megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz nélkül él, a probléma nemcsak a harmadik világbeli országokat érinti. Az Európai Unió közel egyharmadán vannak időszakok, amikor a kereslet meghaladja a rendelkezésre álló kínálatot.

Életünk minden területén szükségünk van vízre. Amellett, hogy a legjobb szomjoltó, főzünk és tisztálkodunk vele, a legtöbb használati tárgyunk, sőt még az általunk használt energia előállításához is szükség van rá. Emellett élelmiszereink is komoly mennyiségű rejtett vizet tartalmaznak; átlagosan 160 kádnyi vizet fogyasztunk el közvetetten, étkezéseink során

- mondta el Szabó Eszter a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetője, aki azt is kiemelte, hogy a mennyiség mellett nagyon fontos a minőségre is figyelnünk.

“Az elmúlt években az NNK által végzett vízvizsgálati kutatásokból kiderült, hogy közel 750 ezer ember él olyan épületben, ahol a víz ólomtartalma meghaladja a határértéket. Szeretnénk erre is felhívni a figyelmet a kampány során, és megoldásokat mutatni arra, hogyan tudunk környezettudatos és egyben biztonságos módon vizet fogyasztani.”

Ahogy a Gasztrohősöktől már megszokhattuk a Fenntartható Vendéglátóhely minősítéssel rendelkező éttermeket is bevonja a szemléletformáló kampányba. A résztvevő éttermek - az Almalomb, a Csillaghegyi Megálló, a FourBites, a Fruccola, a HellóAnyu, a Jardinette Kertvendéglő, a KIOSK Budapest, a Larus, a Mártogatós, a NaturaHill, a Púder Bár, a Reggeli és a Zöldülő Terasz - víztakarékos eszközöket használnak, és kis vízlábnyomú fogásokat is kínálnak. Az alapítvány Nálatok mi folyik?! kampánya során közösségi média felületein(Facebook, Instagram) víztakarékossággal, vízlábnyommal, vízminőséggel kapcsolatos tippekkel, információkkal és egy nyereményjátékkal is találkozhatnak az érdeklődők, blog oldalukon pedig a témával kapcsolatos cikkeket olvashatunk majd.

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...