Ezzel a módszerrel fogyott Borbás Marcsi – saját diétát követ a Gasztroangyal

Saját módszerével próbál leadni pár kilót, ami úgy tűnik, sikerül is a Gasztroangyalnak.

Hiába ért véget Borbás Marcsi, Gasztroangyal nevű műsora, a műsorvezető azóta sem pihen. Továbbra is fut másik műsora, a Borbás Marcsi szakácskönyve, illetve rengeteget dolgozik, hogy beindítsa férjével indított honlapját, pár napja pedig még egy diétába is belevágott.

A műsorvezető sosem tagadta, hogy mindig is küzdött a súlyával, mert nagyon szeret enni. „Az egész életem egy nagy fogyókúra volt, és 45 fölött egy nő, ha nem eszik semmit, akkor is tud hízni. Eszem finomakat, csak átalakult az otthoni főzésem: zömében halat és zöldséget készítek, ezekből már nagyon ki vagyok művelve” – mondta Borbás Marcsi korábban a BEST magazinnak.

Bár Borbás Marcsi, saját tapasztalatai alapján csak akkor tud fogyni, ha nem eszik, most mégis összeállított magának egy diétát, ami úgy tűnik, működik. Négy fontos szabályt tart be:

  • nem csap nagy reggelit, mert két óra múlva rátör az agresszív éhség,
  • mivel nem vált be nála a napi öt étkezés, ezért 4-6 óránként eszik,
  • nem hisz a monodiétában, mert pár nap múlva kinyitja a hűtőt, és össze-vissza eszik,
  • a diéta alatt is finom ételeket fogyaszt.

Szerinte fontos, hogy reggelire inkább zsírokban gazdag ételeket fogyasszunk, ebédre szinte mindegy, csak cukros sütit ne válasszunk, a vacsora pedig zöldség és fehérje legyen.

Borbás Marcsi ennek a módszernek köszönhetően 10 nap alatt 2 kilótól szabadult meg. „Nagyon boldog vagyok, és csak remélem, hogy nektek is van sikerélményetek” – írta az Instagramon.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...