Ezzel az egyszerű trükkel védekezhetsz a kórokozók ellen bevásárlás közben

Különösen a mostani időszakban fontos odafigyelni, mit fogdosunk össze a bevásárlóközpontban.

Sokszor említettük már, hogy bevásárlás közben érdemes odafigyelni arra, hogy ne fogdossunk össze minden terméket. Ez a koronavírus-járvány alatt még fontosabb lett, hiszen az összemarkolászott termékekkel könnyebben elkaphatunk bármit. Bár rengetegen figyelnek már arra, hogy ne terjesszék az esetleges kórokozókat vásárlás közben,a bevásárlókosár és -kocsi füle valamiért mindig kimaradnak a sorból. Pedig ezekre kiemelt figyelmet kéne fordítani, hiszen ha belegondolunk, naponta akár több 100 ember is megfoghatja őket, és ritkán szokták fertőtleníteni az üzletek. Most egy anyuka talált megoldást erre a problémára, filléres trükkjét pedig a TikTokon is megosztotta.

Az amerikai nő egy vízi játéknak árult szivacsrudat vásárolt pár száz forintért, az egyik oldalán hosszában végigvágta, majd érintés nélkül feltette a bevásárlókocsi fogantyújára.

@maliyahheaven

##collegememories ##voiceover ##covidー19 ##staysafe ##sanitation##hack ##lifehack ##dollartreelifehacks ##savingmoneychallenge ##covid ##diy ##crafter ##crafters

♬ original sound - maliyahheaven

A felvételt már 2,5 millióan látták, és mindenki rajong az ötletért. Plusz előnye, hogy a szivacsot vásárlás után be tudjuk tenni az autóba, és bármikor újra fel tudjuk használni - természetesen a kellő otthoni fertőtlenítés után. Ja, és azon sem kell izgulni, hanem vittünk magunkkal kesztyűt a nagybevásárlásra.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...