Ezt árulják el az egészségedről a ráncaid

Senki sem szereti a ráncait, de legalább értékes információkat hordoznak az állapotunkról.

Az teljesen normális, ha életünk során egyre több ránc jelenik meg az arcunkon és persze egyéb testrészeinken is; így van ez a homlokráncokkal is. Azonban, ha a homlok felső részén leszünk figyelmesek apró ráncokra, akkor érdemes odafigyelni: ezek azt jelezhetik, hogy a gyomrunkkal vagy a hólyagunkkal van valami baj, különösen, ha a homok alsó része még szinte teljesen sima.

A szem körüli ráncok is természetes módon mélyülnek az idő múlásával, aggodalomra csak az adhat okot, ha olyan vonalak jelennek meg, amelyek sehogyan sem hozhatóak összefüggésbe a nevetéssel. Ezek, különösen, ha sötét elszíneződésekkel párosulnak, a máj túlterheltségére vagy megbetegedésére utalnak.

A száj és az áll ráncai is az emésztőrendszerünk állapotáról adhatnak felvilágosodást. A nagyon mély nevetőráncok emésztési problémákat jeleznek, az áll és a száj között megjelenő mély vonal szintén arra utal, hogy nem az egészségi állapotunknak megfelelően táplálkozunk. Ha az arcunk felső része még fiatalos, de az alsó mintha gyorsabban öregedne, akkor érdemes átállni az egészséges táplálkozásra, ami elsősorban minél kevesebb iparilag előállított élelmiszer fogyasztását jelenti.

via GIPHY

A száj vonalánál megjelenő apró lefele húzódó barázdák a változókor kezdetét jelzik a nőknél, a dohányosoknál pedig azt, hogy ideje lenne felhagyni a rossz szokással. Nyilván a változókor ellen nem lehet semmit tenni, de a ráncokat például hormonterápiával megelőzhetjük, ha a közelgő klimax okozza őket.

Természetesen ezek a megállapítások nem vonatkoztathatóak egyformán minden korosztályra: minél fiatalabb korban észlel magán valaki mélyebb ráncokat, annál inkább javasolható, hogy nézessük meg magunkat a háziorvossal.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...