Ezért ne igyál túl sok kávét a koronavírus idején

Kutatások szerint nem tesz jót a túlzott kávéfogyasztás az immunrendszerünknek.

A home office egyik legfontosabb kelléke a jó kávé, legalábbis a véleményem szerint. Talán én még többet is iszom itthon, mint anno az irodában, ami mint kiderült, a járvány időszakában nem az egyik legjobb ötlet. A vírusjárványidején ugyanis visszaüthet a túlzott kávéfogyasztás, mivel csökkentheti a szervezet védekezési képességét – állítja a Medium Lifestyle.

via GIPHY

A kutatások azt már igazolták, hogy a kávénak rengeteg jótékony hatása, azonban az immunrendszer erősítése nem tartozik ezek közé. Egy 1990-es kutatás eredménye szerint a nagy mennyiségű koffeines ital fogyasztása csökkenti a vírusfertőzésekre adott immunválasz hatékonyságát.

A kísérlet

Egy tel avivi kórház szakemberei tizenöt egészséges kollégájukat vonták be a kísérletbe. Az alanyokat két csoportra osztották. Az első csoport tagjai öt hétig napi öt kávét fogyasztottak, majd a következő 5 hétben nem ittak. A második csoport tagjai fordítva csinálták.

A résztvevőktől vért vettek, ezt minden öthetes periódus végén megismételték. A vizsgálatok azt mutatták, hogy bár az intenzívebb kávéivás hatására nem képződik kevesebb jótékony T-sejt a szervezetükben, a védekezési képességünk sajnos csökken. (A T-limfociták azok a fehérvérsejtek, amelyek fertőzés esetén megszállják a vírusos sejteket, és gondoskodnak róla, hogy a kórokozók ne legyenek képesek szaporodni.)

Amellett, hogy a túlzott koffeinmennyiség károsította ezt a sejtes immunfunkciót, feltüzelte a kemotaxist, vagyis azt a folyamatot, amelyben a környezet kémiai összetevői a sejtek mozgását váltják ki. Fertőzés esetén hasznos lehet a sejtek gyorsabb reagálása, a túlságosan élénk kemotaxis azonban visszaüthet, és hamisan riadóztathatja az immunsejteket. A bűnös pedig nem más, mint a stresszhormonnak is nevezett kortizol, amelynek termelődése alaposan megugrik a koffein hatására.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...