Ez az orvos egészen különleges kezelést talált a mentális problémákra

Xanax helyett orchideát ajánl a betegeinek, a tudomány pedig igazolja a módszerét.

Egy manchesteri orvos nagyon furcsa módját találta a mentális problémákkal hozzá forduló betegek kezelésének: gyógyszerek szerint növényeket ír fel nekik, amelyekről gondoskodniuk kell. A páciensek olyan gyógynövényeket, zöldségeket és szobanövényeket kapnak, amelyeket fel kell nevelniük, majd végül egy közösségi kertbe kell visszaültetniük. Ez utóbbi akció lehetőséget ad arra is, hogy rendszeresen emberek közé menjenek.

A tudomány az orvos módszerei mögött áll: többször kimutatták már, hogy a szobanövények, vagy akár csak maga a zöld növényzet is pozitív hatással van az ember mentális állapotára. Megnövelik a lakás oxigénszintjét, segítenek távol tartani a betegségeket, stresszmentesítenek és kreatívvá tesznek, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A stresszmentesítés pedig már magában is rengeteget segíthet a mentális problémák kezelésében.

A kezdeményezés egyébként egy olyan manchesteri közösségtől indult, ahol kevés a park, a zöld terület. Cornbrookban azt vallják, hogy már az is sokat segíthet a mentális rendellenességeknél, ha a beteg valamiért felelősséget érez, valamit nevelnie kell, törődnie kell a növénnyel.

Persze nem minden mentális problémára jelenthet megoldást a növénynevelés, de Cornbrook közösségében egyelőre működik a módszer az olyan állapotoknál, mint az enyhe depresszió, a szorongás vagy a komolyabb stressz. Ráadásul a módszerrel nemcsak a növénynevelés segíthet a problémákon, hanem a közösségi kert látogatása is: itt azok, akik egyébként nem szívesen mozdulnának ki a mentális betegségük miatt, közösségre találhatnak, a szociális interakciók pedig megint csak javíthatnak az állapotukon.

Ezeket olvastad már?

via

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...