Ez lett a 2021-es év virága és szobanövénye

Az egyik legnagyobb amerikai virágkereskedő cég megválasztotta a 2021-es év virágát és szobanövényét. Mi azt is eláruljuk, hogyan tartsd életben!

A 1-800 Flowers, Amerika egyik legnagyobb virágkereskedő cégeként minden évben megválasztja az év virágát valamint szobanövényét. Mint sok más nagyobb vállalat, az 1-800 Flowers is próbált kellő derűvel és optimizmussal tekinteni a 2021-es évre, ezért az év virága címét idén a napraforgó nyerte el.

Napraforgó, a 2021-es év virága

Szerintünk a napraforgó azért a 2021-es év virága, mert vidámságot, örömet, jókedvet közvetít. Sőt, még tippet is adtak: azt javasolják, tegyük egy vázába a sárga virágokat és otthonunk azonnal derűsebbé válik.

Az év szobanövénye a nyílgyökér ,vagy más néven maranta lett, mely angol nevét (prayer plant) onnan kapta, hogy levelei éjszaka összecsukódnak, mintha imádkozó kezek lennének. Sötétzöld levelei vörös erekkel rendelkeznek.

2021 szobanövénye a nyílgyökér

„Mivel mindannyian egyszerre veszünk most egy nagy lélegzetet reményekkel telve, fontos volt, hogy olyan virágot és szobanövényt válasszunk, amely tükrözi azt az optimizmust, amivel 2021-et várjuk” - mondta Alfred Palomares, a cég képviselője.

Hogyan gondozzuk?

Hogy az év szobanövénye jól is érezze magát az otthonunkban, érdemes megfogadni a következő tanácsokat.

  • Áprilistól októberig elegendő egyszer egy héten, az év többi részében pedig kéthetente egyszer tápoldatozni.
  • 3-4 hetente egy ceruza vastagságú bot segítségével lazítsuk fel a talaját.
  • A közvetlen napsugaraktól kíméljük.
  • Magas páratartalmat igényel! Nyáron hetente 2-3 alkalommal locsoljuk , télen elég hetente egyszer. Nagy hőigényű, nyáron 20-24°C-ot szereti, de a 18-20°C-on is jól érzi magát.
  • A földjét állandóan nedvesen kell tartani.
  • A száraz leveleinek eltávolítását csupán indokolt esetben tegyük.

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Borsos tokány

Hentes, zöldborsós vagy éppen borsos tokány, mindegyiket szeretjük. A lényeg, hogy a húst itt is ott is vékony csíkokra vágjuk, és mindenhol valami mással egészül ki az étel. Ennél ...

Tejbegrízkeksz

Ízükben a retró menzák tejbegrízeit idézik ezek a kakaóba és fahéjba forgatott, roppanós-omlós kekszek. Elkészítésük lehengerlően egyszerű, elfogyasztásuk pedig még ...

Vaníliás grízpuding

A házi vaníliapuding grízzel kiegészített verziója ez, a búzadara pedig valahogyan sokkal otthonosabbá, szinte nosztalgikussá teszi a desszertet. Elkészíteni nem olyan bonyolult, ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű sajttekercs

A vendégségek koronázatlan királynője a hidegtál. Mindenféle húskészítményt, sajtokat és kencéket szervírozhatunk egy tálcán. A sajttekercs egy keveréke ezeknek, hiszen sajt, sonka, ...

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Húsvéti vendégváró őzgerinc

Mostanában nincsenek túl jó napjaim. Arra gondoltam, hogy legalább összeállítom a húsvéti menüt, hátha ez feldob egy kicsit. Egyébként is épp itt is az ideje a tervezgetésnek, hisz ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!