Extrudált kenyereket teszteltünk - mutatjuk, szerintünk melyiket érdemes választani

Valami mást ennél kenyér helyett, de nem tudod, mit válassz a széles bolti kínálatból? Megkóstoltunk 10 extrudált kenyeret, mutatjuk, szerintünk melyiket érdemes választani.

Laposkenyér, ropogós kenyér, kétszersült, vázakenyér, abonett, extrudált kenyér, kenyérhelyettesítő, kenyérpótló - ezerféle néven illetjük ezeket a jellemzően kenyér pótlására szolgáló termékeket, amelyek nagy részének hivatalos neve: extrudált kenyér. Az extrudálás szó a gyártási technológiára utal, amely során a gabonát vízzel pépesítik, majd ezt a pépet felhevítik, és nagy nyomás alatt kisajtolják (extrudálják).

Az extrudált kenyértermékek az 1980-as években lettek népszerűek, akkor jelentek meg a hazai kínálatban is. Az egészséges táplálkozásra vagy fogyásra vágyók hamar megszerették ezeket - ami annak a (tév)hitnek volt köszönhető, hogy ezek a termékek alacsony kalóriatartalmúak, és kitűnően lehet velük fogyni. Ez a kijelentés azonban ebben a formában (sajnos) nem igaz, illetve igaz is meg nem is - erre később részletesebben kitérek majd.

A termékek megjelenésekor (sőt talán még ma is) gyakran elhangzott a szkeptikusok szájából, hogy: "olyan, mintha fűrészport ennék", "semmi íze nincs", "én inkább eszem egy szelet friss kenyeret". Ennek ellenére az elmúlt 30 évben az extrudált kenyerek népszerűsége tovább nőtt, így a növekvő keresletre reagálva ma már számtalan gyárt, számtalan ízesítésű, különféle gabonákból készülő termékei töltik meg az üzletek polcait. Találhatunk natúr, búza- vagy rozsalapú termékeket, kukoricásat, gluténmenteset, fűszereset, magas rosttartalmút, köményeset, pizzás ízűt stb. - tényleg válogathatunk ízlésünknek megfelelően.

De vajon tényleg annyira egészségesek ezek a termékek, és milyen szerepük lehet a kiegyensúlyozott ill. a fogyókúrás étrendekben?

Kollégáim segítségével 10 terméket kóstoltunk:

  1. Abonett Natúr
  2. Abonett Rozsos
  3. Detki Extrudált rozskenyér
  4. Finn Crisp Original
  5. Korngold Roggen
  6. Rye Crispbread (Jean Pierre)
  7. Rye Crispbread (Penny)
  8. Wasa Fibre
  9. Wasa Original
  10. Krisprolls Fibre

A termékek kiválasztásánál igyekeztünk a népszerűbb, több helyen beszerezhető termékeket választani, lehetőleg rozsos alappal. Kicsit kakukktojás a Krisprolls, mivel nem klasszikus extrudált kenyér, ugyanakkor azokhoz hasonló a felhasználási módja és elérhető a kínálatban egy magasabb rosttartalmú termékváltozat is.

A teszt

A tesztünk tétje elsősorban nem az volt, hogy melyik termék kerül ki győztesen a megmérettetésből, hanem egyrészt egy objektív, tápanyagtartalom alapján való összehasonlítás, amit szakemberként én állítottam össze, illetve egy érzékszervi kóstolás, amelynél a szubjektív észrevételek dominálnak. Az utóbbi szubjektív kóstolásnál fő kérdésem az volt: Melyik terméket fogyasztanád legszívesebben kenyér helyett? - hiszen ezeket a termékeket elsősorban kenyérpótlóként fogyasztjuk: reggelire szendvicsként, vacsorára, kisétkezésekre joghurttal, gyümölcsökkel vagy csak nassolásként, ha megéhezünk. Vajon milyen előnyeik vagy hátrányaik vannak ezeknek a termékeknek?

10-féle terméket kóstoltunk

Nézzük először az energia- (kcal) és tápanyagtartalmukat!

Napi energiabevitelünk egyik fő forrásai a szénhidrátok, étrendünktől függően 40-55%-át ezekből biztosítjuk. Ide tartoznak az extrudált kenyerek is - tehát ebből a szempontból biztosan van helyük az étrendünkben.

Ahogy fent is jeleztem, annak idején és talán a mai napig is, annak köszönhetik népszerűségüket, hogy alacsonyabb energiatartalmúnak tartjuk őket, mint a hagyományos kenyereket. Azonban, míg a megszokott kenyértermékeink 100 g-ra vetített energiatartalma 220-270 kcal között mozog, addig a listánkban szereplő termékek ugyanezen értéke (ld. táblázat lent) 334-390 kcal között mozog - azaz kalóriatartalmuk jóval magasabb a kenyerek kalóriatartalmánál. (Ez egyébként annak köszönhető, hogy magasabb a szárazanyag-tartalmuk, azaz "sűrűbbek".)

Tehát, ha csak ezt a tulajdonságukat vizsgálnánk, akkor azt mondanánk, hogy nem megfelelő kenyérhelyettesítők fogyókúrában - de szerencsére nem csak ezt érdemes nézni. Amit e tekintetben érdemes - többek között - figyelembe venni, az a fogyasztási mennyiség - azaz mennyit eszünk belőle 1-1 étkezés során. 2 db extrudált kenyér energiatartalma 34-100 kcal között mozog (attól függően mekkora egy szelet, ill. milyen "sűrű"), míg 50 g (kb. egy tenyérnyi szelet) rozskenyér 130 kcal. Azaz, ha így nézzük az értékeket, akkor már látható, hogy miért és miként érdemes a kenyér helyett ezeket választanunk.

Tápanyagtartalmuk tekintetében zsírtartalmuk elenyészőnek tekinthető: 1-3 g között mozog (/100 g), kivéve azoknál a termékeknél, amelyek sok olajos magvat tartalmaznak, ezeknél lehet akár 7-8 g is - de nem kell ezeknél sem aggódni, hiszen ezek értékes zsírsavakat tartalmaznak. Fehérjetartalmuk a gabonából származó nem teljes értékű fehérje, 9-13 g között mozog/100 g.

Szénhidráttartalmuk 60-70 g/100 g között mozog, ezek közül kiemelkedik a két szélsőérték: a Wasa Fibre-é 42 g, míg a Detki Rozsosé 83 g. Összehasonlításképpen a rozskenyéré 54 g. Azoknál a termékeknél, amelyeknél a felhasznált gabona elsősorban teljes kiőrlésű - és ezeket érdemes előnyben részesíteni -, nem kell különösebben aggódni a relatív magas szénhidráttartalom miatt, csak meg kell tanulni számolni vele.

Külön említésre méltó egyes termékek élelmirost-tartalma, amely akár 20-29 g is lehet/100 g. Ez pedig nem utolsó szempont, hiszen jellemzően nem fogyasztunk elegendő élelmi rostot a mindennapi étrendünkkel.

Azt még érdemes tudni, hogy az extrudált kenyerek gyártása során a szénhidrátok könnyebben hozzáférhetővé válnak, azért gyorsabban szívódnak fel - még egy ok arra, hogy a lassabb felszívódású, magasabb rosttartalmú termékeket részesítsük előnyben.

Előnyeik a szakember szemével

Ha étrendet tervezek, akár fogyókúrásat, akár pl. inzulinrezisztenciához kapcsolódóan, akkor mindig szoktam ilyen típusú termékeket a menübe tervezni, az alábbi okokból:

  • Jól tárolhatóak és szállíthatóak - ez szerintem nagyon fontos szempont a hétköznapokban, mert ez a tulajdonságuk biztosítja azt, hogy az irodában, az üzletben vagy akár az autóban, a táskánkban egy műanyag dobozban - és persze otthon is rendelkezésre állnak, különösebb extra igények nélkül. Nem kell őket hűtőben tárolni és hónapokig elállnak.
  • Könnyű velük számolni, hiszen a termékcímkén feltüntetik az egy szeletre vonatkozó energia- és szénhidráttartalmat, aminek köszönhetően pontosan tudjuk, hogy hány darabot ehetünk meg belőle az egyes étkezésekre.
  • Kedvező összetételűek - a vizsgált termékek közül egyik sem tartalmazott hozzáadott cukrot, egy részük teljes kiőrlésű gabonából készült, és több terméknek is magas az élelmirost-tartalma, ami a szénhidrátok felszívódásának lassításával jó szolgálatot tesz ezekben a speciális étrendekben.
  • Változatosan felhasználhatóak - fogyaszthatjuk őket a nap bármely szakában hideg étkezésként, akár szendvics formájában (pl. sajttal, sonkával, túróval, zöldségkrémekkel), akár magukban, akár joghurttal, kefirrel, gyümölcsökkel.
  • Változatos kínálatban elérhetőek, megtalálhatjuk a saját ízlésünkhöz legközelebb állókat, variálhatjuk őket rendszeresen.
Extrudált kenyerek energia- és szénhidráttartalma, egységnyi ára
Termék neveenergiakcal/100 genergiakcal/dbszénhidrátg/100 gszénhidrátg/dbárFt/100 g
Abonett Natúr
36017653,1259
Abonett Rozsos34617663,2259
Detki Extrudált rozskenyér37321834,6143
Finn Crisp Original35020613,8240
Korngold Roggen34531615,4140
Rye Crispbread (Jean Pierre)33831635,7140
Rye Crispbread (Penny)34131656140
Wasa Original3343861,57,1181
Wasa Fibre33934424,2217
Krisprolls Fibre39051617,9216

De elég a száraz tényekből, lássuk melyik ízlett leginkább a tesztelőknek!

1. Abonett natúr

Natúr Abonett

Itt a kóstolás során nem voltak nagy meglepetések, hiszen az Abonett termékcsaládot kb. mindenki ismeri, állaga alapján könnyen beazonosítható. A kóstolók pozitívumként kiemelték semleges ízét, bár ugyanezt jelezték negatívumént is (nincs (karakteres) íze, illetve problémaként jelezték, hogy rágás közben összeragad.

2. Abonett rozsos

Rozsos Abonett

Az egyik legnépszerűbb termékcsalád rozsalapú terméke, búzalisztet nem tartalmaz. A kóstolók szerint kellemes az íze, van, aki szerint sósabb a többi terméknél, van, aki szerint még elbírna egy kis sót. Natúr társához hasonlóan erről is megjegyezték, hogy rágás közben a szájpadlásra tapad.

3. Detki extrudált rozskenyér

Rozsos Dexi

Trükkös kis termék, mert a csomagoláson nincs külön kiemelve, hogy köményes ízesítésű, ezért meglepődve éreztük ki a kömény ízét. Az összetevőlistában már persze ott a kömény - de azt az üzletben nem futottuk át vásárlás előtt. A kóstolók közül többen is megjegyezték, hogy kinézetre kekszszerű, valóban kisebb a többi vizsgált terméknél. Van, aki túl keménynek, nehezen haraphatónak találta, a köményes ízt pedig mindenki saját ízlésének megfelelően értékelt pozitívumként vagy negatívumként.

4. Finn Crisp Original

Finn Crisp Original

"Egészséges íze van, úgy érzem, hogy ettől egészségesebb vagyok." - írta egyik kollégám, és meg kell jegyeznem, hogy nekem is egyik személyes kedvencem ez a viszonylag új termék. Savanykás ízűek, nagyon ropogósak (ez persze hátrány is lehet, hiszen szendvicset nehezen tudunk készíteni belőle) és elképesztően vékonyak a szeletek, mindannyiunknak nagyon ízlett.

5. Korngold Roggen

Korngold Roggen

Külsőre elnyerte a kollégáim tetszését, finom ropogósnak találták, bár kissé lisztízűnek. Fajlagosan tekintve az egyik legolcsóbb termék, ráadásul magas fehérje- és átlagos szénhidráttartalmú, kizárólag rozsból készült, ár-érték arányban nagyon jó termék (bár élelmirost-tartalmáról sajnos nem kapunk információt). Az Aldi üzleteiben kapható.

6. Krisprolls Fiber

Krisprolls

Kóstolónk kakukktojása, hiszen nem a klasszikus lapos szelet formát hozza. Ennek ellenére válogattam be a termékek közé, hiszen egy viszonylag új termék, szintén kenyér helyett fogyasztjuk, és ráadásul a termékcsaládnak van extra élelmi rostokat tartalmazó változata is - ezt látjátok a képen és erre utal a "fibre" felirat a csomagoláson. Van, akinek tetszett, hogy külsőre kenyérre hasonlít, volt, akit épp ez zavart, hiszen így nem érezte, hogy "egészségesebb" a választása. Semleges ízű, volt, aki túl keménynek találta, de általánosságban az egyik legkedveltebb termék a vizsgáltak közül.

7. Rye Crispbread (Jean Pierre)

Rozsos ropogóskenyér (Lidl)

Ennek a terméknek az összetevői között mindössze rozsliszt és só szerepel. Kóstoló kollégáim szerint túl száraz, lisztes az íze, illetve a felszínén található fehér "por" miatt nem olyan csábító. Cserébe viszonylag magas a rosttartalma, és az ár-érték aránya is jó. A Lidl áruházakban kapható.

8. Rye Crispbread (Penny)

Rozsos ropogóskenyér (Penny)

Fajlagos árát tekintve a másik legolcsóbb termék a Penny üzletek sajátmárkás rozsos ropogós kenyere. A kollégáknak jellemzően ízlett, olyan vélemény is érkezett, hogy meglepően nincs utóíze. Élelmirost-tartalmáról sajnos nincs információ a csomagoláson, szénhidrát-, fehérje- és zsírtartalma átlagos. Ár-érték aránya jó.

9. Wasa Original

Wasa Original

A hazai kínálat nagyágyúja ez a svéd termék, amely külcsínben, állagban eltér a hazánkban elsőként megismert extrudált kenyerektől. Szárazabb, ropogósabb, "rozskenyér" ízű, bár van, aki szerint kicsit lisztes, fűrészporos. Magas árára szoktak panaszkodni a fogyasztók, de ha megnézzük a fenti táblázatot, máris látjuk, hogy fajlagosan nézve - meglepő módon - az egyik legolcsóbb termék. Könnyen hozzáférhető, hiszen gyakorlatilag bármelyik élelmiszerüzletben kapható.

10. Wasa Fibre

Wasa Fibre

Ez a termék pedig a nagyágyúk nagyágyúja, hiszen különösen magas élelmirost-tartalmával (29 g/100 g) kiemelkedik a mezőnyből. Személy szerint gyakran ajánlom a hozzám fordulóknak, és hasonlóan a fenti Wasa termékhez, fajlagos ára ennek sem magas, ár-érték aránya jó. Kollégáim szerették, hogy a külseje magos-pelyhes, bár volt, aki szerint nem olyan finom, mint amilyen jól kinéz.

És hogy melyik 3 terméket választanák leginkább a kollégák a kenyér helyettesítésére?

3. hely megosztva: Krisproll Fibre, Wasa Fibre

2. hely: Wasa Original

1. hely: Finn Crisp Original

Az, hogy mi melyik terméket fogyasztanánk legszívesebben, természetesen szubjektív. Amire érdemes szerintem a a választáskor a hangsúlyt helyezni, hogy hozzáadottcukor-mentes és magas élelmirost-tartalmú legyen a termék. Persze annak érdekében, hogy ne unjuk meg, bátran variáljuk őket az étrendünkben!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...