Megvan az Év fagylaltja, mely egy régi klasszikusból született

A díjat 25. alkalommal adták át, ezúttal egy balatonfüredi fagyizó kreációja lett a nyertes.

Kedden délután hirdették ki, mely kézműves fagylalt lett az Év Fagyija 2022-ben. Idén a Szőke zserbó fantázianévre keresztelt költemény lett az A kategória aranyérmese, melyet a balatonfüredi Füredi fagyizó álmodott meg.

A versenyfagylaltok csak természetes alap- és járulékos anyagokkal készülhettek, kizárólag saját készítésű öntetekkel ízesítve és díszítve. Idén ismét meghirdették az „M – Mentes” kategóriát is, amelyben hozzáadott cukor, glutén-, laktóz- és tejfehérjementes fagylaltokkal nevezhettek a versenyzők.

Szűcs Árpád, a szakmai zsűri elnöke elmondta, az egyensúlyt és a kreativitást keresték az összevetőkben és a dekorációban.

A közönségdíjat a Bella serate kreáció nyerte. A szakmai szervezetek különdíját a Mogyoró yuzu málna és a trópusi édenkert kapta meg. A céges mentes kategóriában a Ribizlis mákfagylalt, a mentesben a Szilvás fekete tea lett az első. A céges kategória legjobbja a szilvás mandula granolával.

Minden díjazottnak szívből gratulálunk!

Forrásunk volt.

Címlapkép: Facebook


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...