Spórol a lakosság, tömeges étterembezárás jöhet

Az új adatokból már látszik, hogy elsősorban min kezdett el spórolni a magyar lakosság. Míg élelmiszerre is kevesebbet költünk, a vendéglátásra is nehéz idők várhatnak a prioritások átrendeződésével.

A következő év januárjától várhatóan megugrik majd az étterembezárások száma: nyilatkozta a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Mivel a lakosság egyre inkább megválogatja, hogy mire költ, a magas energia- és élelmiszerárak mellett sajnos egyre kevesebb pénz marad a kultúrára és a vendéglátásra. Egy új felmérés adataiból már az is látszik, hogy min kezdtek el spórolni a magyarok, ami sajnos előrevetíti a tömeges étterembezárások lehetőségét.

Spórol a lakosság, tömeges étterembezárás jöhet

A Groupama biztosító által elvégzett felmérés szerint bizonyos területeken komoly spórolásba kezdett a magyar lakosság. Ebből látszik például az is, hogy az emberek több mint 70 százaléka az élelmiszereken és az otthoni energiafogyasztáson spórol.

A megkérdezettek 60%-a már nem jár étterembe, 55% pedig feladta a kulturális programokat és egyéb szórakozási módokat.

Ez a tendencia természetesen a vendéglátói oldalon meg is látszik. A vendéglátók ipartestületének elnöke, Kovács László úgy látja, jelenleg is rengeteg hely nehéz helyzetben van, az igazi feketeleves azonban majd csak 1-2 hónap múlva jön.

Most is akadnak, akik 10-20%-os visszaesést észleltek a forgalmukban, és ez még csak a kezdet. Kovács szerint 2023 elején a vendéglátóhelyek több mint fele bezárhat.

„Ebben az évben olyan jelentős forgalomcsökkenésre talán nem lehet számítani, hiszen mindenki ezt az évet még nyugalomban, békében akarja, és főleg az év végét így akarja megünnepelni, a nagyobb bezárásokra és a forgalomcsökkenésre inkább januártól lehet inkább szakmai körökben meglévő vélemények alapján számítani” – nyilatkozott az elnök.

Forrásunk volt.


Hírek, újdonságok, érdekességek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...