Ezek az éttermek állnak ki széles vállal a tanárok mellett

A tanárok világnapján több magyar vendéglátóhely is szolidaritását fejezte ki a pedagógusokat érintő aktuális problémák miatt. Volt olyan vendéglátóhely, amit feljelentettek azért, mert ingyen hamburgert kínált a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanároknak.

Élőlánc, sztrájk, tüntetés – szinte nincs olyan ember az országban, aki ne tudná, milyen helyzetben vannak a magyar pedagógusok. Október 5-én, a Tanárok világnapján több ezer felnőtt és diák ment utcára az oktatás helyzetének javításáért, a pedagógusbérek emeléséért, és azért, mert az elmúlt napokban „polgári engedetlenség” miatt több gimnáziumi tanárt is elbocsátottak.

Szerda reggel több mint öt kilométer hosszan álltak élőláncot fővárosi iskolák tanulói és tanárai, délután a tüntetők elfoglalták a Margit-hidat, este pedig a Kossuth téren gyűlt össze csaknem negyvenezer ember, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a pedagógusok mellett.

Nemcsak magánszemélyek, éttermek is kiálltak a tanárokért valamilyen kedves, személyes megnyilvánulással. A Mazel Tov október 5-én a szolidaritás jegyében az országos megmozdulásokkal egyidejűleg 17:00 és 18:00 óra között jelképesen rendkívüli szünetet tartott, és kizárólag előzetes foglalással érkező vendégeit szolgálta ki az étteremben.

Ezúton szeretnénk kifejezni tiszteletünket az oktatási rendszer valamennyi dolgozója felé. Veletek vagyunk.

Hasonló bejegyzést tett közzé a Badhanna is, ők szintén csak foglalással rendelkező vendégeit szolgálta ki tegnap délután 5 és 6 óra között.

A Babka Budapest is kiállt a tanárok mellett, ők ajándék kávét vagy teát kínáltak a hozzájuk betérő pedagógusoknak.

„Ma van a pedagógusok világnapja. Ez alkalomból, a tanárok iránti tiszteletünk, megbecsülésünk és szolidaritásunk jeléül minden hozzánk betérő tanár vendégünket szeretettel meghívunk egy kávéra vagy teára.”

A Mazel Tov és a Babka Budapest mellett a Billog nevű streetfood büfékocsi tulajdonosai is kiállnak a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok mellett. Ők Palyaburger nevű hamburgerüket adják ingyen az elbocsátott pedagógusoknak, pontosabban adnák, a vendéglátókat azonban valaki feljelentette a fogyasztóvédelemnél, amiért ingyen adnak ételt.

Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy azzal, hogy ajándékba kínálunk pár hamburgert azoknak a tanároknak, akik elvesztették az állásukat, az negatív érzéseket is tud kelteni. Feljelentettek minket a Fogyasztóvédelemnél, hogy miért adunk ajándék burgert a tanároknak. Megdöbbentő, hogy 2022-ben Magyarországon még mindig divat feljelenteni. Ennyire zavar valakit, hogy segíteni akarunk?

– írta szerdán a Facebookon a Billog.

Címlap: Facebook.com/Billog


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...