Így jelezz evőeszközökkel egy étteremben

Ha adsz magadra, és meg-megfordulsz elegáns éttermekben, vagy épp most mész először, jobb, ha tudod, hogyan jelezhetsz a pincéreknek az evőeszközökkel, hogy ne jár úgy, mint Julia Roberts a Micsoda nőben...

Ha evőeszközzel étkezünk, az evést követően – jó esetben – keresztben a tányérba helyezzük őket, és mint aki jól végezte dolgát, (fizetés után) továbbállunk az étteremből.

Na de mi van akkor, ha nem ettük meg az egész adagot, és később még folytatnánk a lakmározást, vagy nem ízlik, és nem akarunk többet enni belőle? Esetleg csak picit pihennünk kell? Azt jól tudjuk, hogy ha befejeztük az étkezést, a tányérunkon szépen párhuzamosan egymás mellé helyezzük az eszközöket – ekkor az étterem pincére már el is viheti a tányérunkat.

"Start", "szünetet tartok", "következő fogás", "kiváló étel", "nem ízlett" és "befejeztem"

Azt is tudni illik, hogy ha csak pihennénk egy keveset evés közben, majd egy rövid idő elteltével folytatnánk, akkor a kést a jobb oldalra, a villát pedig a bal oldalra kell helyeznünk a tányéron úgy, hogy közben az eszközök fejei összeérjenek. (A képen a pause.)

De ezeken kívül még számtalan módon jelezhetjük, hogy hogyan készülünk folytatni az étkezést, sőt, azt is, hogy ízlett-e, vagy éppen pont hogy nem szerettük.

Ha úgy érezzük, jöhet a második fogás, akkor tegyük a tányér közepére a villánkat, a kést pedig fektessük rá úgy, hogy egy pluszjelet kapjunk. (A képen a next dish.)

Ha felhívnánk a pincérek vagy a házigazdák figyelmét arra, hogy az étel kiváló volt, akkor fektessük evőeszközeinket párhuzamosan a tányérunkra úgy, hogy a kés illetve a villa szárai balra mutassanak. (A képen az excellent.)

Lazac céklaágyon

Évekkel ezelőtt találtam egy szuper receptet egy női magazinban. Azóta többször is elkészítettem már, ha valami ünnepi kajára volt szükségem. Persze nem feltétlenül ünnepi ez az ...

A legtökéletesebb kakaspörkölt

A legtökéletesebb kakaspörkölt alapszabályai közé tartozik, hogy mindenképpen háztáji, közvetlenül a gazdálkodótól beszerzett kakast vásároljunk. Szintén fontos tényező, hogy jó ...

Ha nem ízlett az étel, azt is bárki tudtára adhatjuk:

a kést és a villát hasonló módon helyezzük el a tányéron, ahogyan a pihenéshez tennénk le, itt azonban fontos, hogy a késnek bele kell kapaszkodnia a villa ágaiba. (A képen a did not like.)

Ha a jövőben betartjuk ezeket a tanácsokat az éttermi étkezéseknél, biztosan nem lehet félreértés, és nem foghatják ránk, hogy nem vagyunk illem- illetve tisztelettudóak.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...