Ennyi pénzt kereshetsz most a KFC-ben

Új munkatársakat keres a KFC. A gyorsétteremlánc az újranyitást követően rengeteg pozíciót hirdetett meg országszerte, ráadásul a fizetés sem maradt utolsó szempont. 

A koronavírus-járvány miatt sok étterem zárt be ideiglenesen, nem voltak ezek alól kivételek a gyorséttermek sem. Az enyhítéseknek hála azonban már sok étterem megnyitotta belső tereit is, a világszerte ismert KFC pedig rengeteg új munkatársat vár nemcsak Budapesten, de más magyar nagyvárosokban is - derül ki a Pénzcentrum cikkéből.
A gyorsétteremlánc brandmanagere, Juhász Nándor a Pénzcentrumnak elmondta, hogy szegedi, budapesti és győri éttermeikbe egyaránt keresnek munkatársakat akár vezetői pozícióba is. Szegeden már három étterem is működik, Győrben pedig nyáron nyílik meg egy újabb egység, ráadásul az éttermi vendéglátás újraindulása miatt gyors forgalomnövekedésre kell számítani, ezért is van szükség több munkaerőre. Budapesten az M3 autópálya melletti étterembe és a Liszt Ferenc Repülőtéren található KFC-be is keresnek új dolgozókat, hiszen az autópálya- és a légiutasforgalom miatt ezeken a helyeken is egyre több vendégre kell számítani.
A kezdő órabér helyszíntől függően 1000 - 1400 forint között alakul, a pozíciókra pedig diákok jelentkezését is várják igaz, nem feltétlenül csak a nyári időszakra. A bérezés az idők során növekedhet, ha a dolgozó elvégzi a kötelező képzéseket és teljesíti az előírt
élelmiszerbiztonsági és termékismereti vizsgákat.
A Pénzcentrum számításai szerint napi 8 órás munkaidővel,1400 forintos órabérrel és havi 20 munkanappal számolva a munkavállaló 224 ezer forintot is hazavihet úgy, hogy ez az összeg a fentebb leírtak függvényében még növekedhet is.

via Pénzcentrum

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...