Ennyi ideig tárold az ételeket a hűtőben! - hasznos kisokos mindenkinek

Meddig tárolhatjuk a hűtőben és a fagyasztóban a készételeket? Bennetek is felmerült már ez a kérdés? Most választ kaptok rá!

Valószínűleg ti is jártatok már úgy, hogy olyan sokat készítettek egy ételből, hogy végül a hűtőben kötött ki. Szerencsés esetben, másnap elfogy az étel, de előfordulhat az is, hogy több napig ott áll valami a polcon, mert elfeledkezünk róla. Ilyenkor én mindig bajban vagyok, nem tudom, hogy meg merjem-e enni még a negyedik napon a bolognait, vagy a pörköltet. A Maradék nélkül készített egy okos kis összeállítást, amiben feltünteti, hogy a készételeket meddig ajánlott tárolni a hűtőben, vagy a fagyasztóban. Ezek az infók hasznosak lesznek nektek is:

Húsleves és levesek

A levesek általában 2-3 napig állnak el a hűtőben, fagyasztóban 4-6 hónapig. A húslevest sajnos nem lehet sokáig tárolni a hűtőben, mert hamar megsavanyodhat, 1-2 napig érdemes tárolni. Fagyasztóban 2-3 hónapig áll el, de ilyenkor érdemes a húst és a zöldségeket kivenni a levesből, és külön-külön lefagyasztani őket.

Konok kunok gulyásleves

Egy évtizede hozta ezt a receptet a nagymamám Kisújszállásról. Azóta a család kedvence lett, általában bográcsban készítjük. A gombócokat gazdagíthatjuk friss, apróra vágott ...

Zöldbabos minestrone

Könnyen elkészíthető, tartalmas és tápláló leves, amit egy borongós, hétköznap este ugyanúgy elkészíthetünk, mint hétvégén.

Főtt húsok, sült csirke, húsos ételek

Általában 3 napig állnak el a hűtőben, a fagyasztóban 2-4 hónapig. A gyorsabb hűtés, és praktikusabb tárolás érdekében érdemes több részre szedni a sült, illetve főtt húsokat.

Gyors csirke brassói

A gyors brassói, kb. fél óra alatt készül el, pulykahúsból is el lehet készíteni. Ha sertéshúsból készítjük (lapocka, tarja, comb, karaj), akkor egy kis vízzel tovább kell ...

Pörköltek, szószos ételek

A pörköltek 2-3 napig, a szószok és szószos húsételek 1-2 napig állnak el a hűtőben. Fagyasztóban előbbiek 4-6 hónapig is elállnak, utóbbiakat viszont 2-3 hónapnál tovább ne tárold! Ne lepődj meg, ha a szószból kiválik a zsír a fagyasztás során, ez természetes folyamat, ha felmelegíted, újra össze fog állni.

Sertéspörkölt

Pörköltöt mindenből készítünk, de a legkedveltebbek között simán helyet foglal a sertéspörkölt. A következő receptből megtudhatod, hogy mennyire pofonegyszerű is elkészíteni ezt a ...

Tésztaételek

A szószos tésztaételek 1-2 napig, a főtt tészta magában 3-4 napig tárolható a hűtőben. A fagyasztóban 1 hónapig állnak el az ételek, a főtt tésztát pedig nem ajánlatos fagyasztani.

Pizza

Két-három napnál tovább ne tárold. Fagyasztóban 3 hónapig áll el.

Pizza 8.

Ez volt az első pizza, amit pizza sütőformában készítettem, előtte tepsiben sütöttem. Kis beruházással teljesen más élményt kaptam.

Sonkás-sajtos pizza

Szeretem a pizzát. Láttam édesanyám, hogy készíti. Neki mindig olyan gyorsan elkészül. Hát valóban nem nehéz. Ezentúl már magam is el tudom készíteni.

Pizza Bori konyhájából

A legvékonyabb és legropogósabb pizza, amit életemben ettem. Úgy érzem, ezt a receptet nem kell tovább fejleszteni, mert mindig ilyennek képzeltem a megfelelőt. A sok feltét, a friss ...

Szendvicsek

Hűtőben 2-3 napig tárolható. Fagyasztóban egy hónapig, bár felmerül a kérdés: ki az, aki szendvicseket fagyaszt le a hűtőben?

Pulled pork szendvics

A pulled porkból készült szendvics, ami - szerintem - kenterbe ver minden hamburgert. A szokásos káposztasaláta helyett én most egy brokkolis répasalival tálaltam, de ez nem szentírás, ...

Tojások

Tojásos ételeket nem ajánlatos lefagyasztani. Hűtőben a főtt, kemény tojás 5-7 napig, a kaszinótojás 2-3 napig, a tojásos ételek 3-4 napig tárolhatóak.

Kaszinótojás 2.

Idén már többször sütöttem fánkot, úgyhogy most a télűzés egy másik formájához, a tavasz előrehozásához folyamodtam. És mivel több napsütést sajnos nem tudok intézni, maradt ...

Klasszikus tojásos nokedli

A tojásos nokedli amennyire egyszerű étel, annyira nagyszerű is. Pillanatok alatt elkészül, mégis rendkívül finom, ráadásul jó laktató is. Próbáljátok ki Ti is ezek alapján!

Tojásos lecsó

A lecsó az egyik kedvenc magyar ételem. Ahány ház, annyiféle elkészítési módja létezik, ami közös bennük: mindegyikben van paprika, paradicsom és hagyma. Innentől kezdve mindenki ...

Saláták sonkával, csirkehússal, tonhallal

Általánosságban 3-4 napig állnak el. Fagyasztani nem szabad őket.

Tabbouleh citromos csirkével

A tabbouleh az arab világ egyik közkedvelt salátája, ahány forrás, annyi eredetmegjelölés, de a legtöbb hivatkozás arra utal, hogy Libanonból származik ez az egyébként tradicionálisan ...

Rakott egytálételek

1-2 napig tárolhatod a hűtőben, a fagyasztóban 1 hónapig.

Klasszikus rakott krumpli

A rakott krumplit rengetegen szeretjük, de azért sokan ódzkodunk attól, hogy otthon elkészítsük. Pedig ebből a receptből is kiderül, hogy rettentően egyszerűen elkészíthető annak ...

Sütemények és piték

A tárolási idő függ attól, hogy miből készül a sütemény, ha habos vagy vajkrémes, akkor csak 1-2 napig szabad tárolni, ha pedig pitékről vagy más jellegű süteményekről, akkor akár 3 napig is tárolhatóak. A tej és tejszín tartalmú sütiket nem ajánlott fagyasztani, a többi desszertet 4-6 hónapigérdemes.

Berlini sütemény

Újonnan felfedezett, 1954-ben megjelent szakácskönyvemből való recept alapján készítettem ezt a hagyományos rácsos, linzertésztás finomságot. Mandulával töltöttem, igen nagy sikere ...

Gofri, fánk

4-5 napig állnak el a hűtőben. Fagyasztóba nem sok értelme van tenni, de ha mégis így döntenél, akkor ne tárold 1 hónapnál tovább.

Gofri 8. - mogyoróvajas

A gofrireceptek közül az élesztősre esküszöm. Hogy miért? Mert az élesztő miatt nagyon jó állagú lesz a tészta, sokkal könnyebben lehet megsütni. Ezzel elkerülhető az a konyhai ...

Ezt a táblázatot érdemes lementened:

Azért is jó tudni, hogy meddig tárolhatunk egy ételt, mert ezzel is csökkenthetjük az élelmiszerpazarlást. Fogyaszd el még azelőtt az ételt, hogy megromlana, vagy ha nem lesz érkezésed, gusztusod megenni, akkor fagyaszd le!

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...