5 trükk, ha túlsóztuk az ételt, és nem szeretnénk kidobni

Az elsózott ételnél nincs rosszabb, szerencsére akad néhány olyan trükk, amivel könnyedén orvosolhatjuk a hibát, és isteni falatokat rakhatunk az asztalra.

Sajnos nem csak akkor fordul elő, hogy elsózzuk az ételt, amikor szerelmesek vagyunk. Akkor talán könnyebben megbocsájtjuk magunknak ezt a hibát. De akkor sem kell ostoroznunk magunkat, ha nem a lila köd homályosított minket el sózás közben, hiszen akad néhány olyan trükk, amivel még menthetjük ezeket a fogásokat.

Fontos szem előtt tartani, nem mindegy, milyen ételt sikerült elsóznunk, hiszen annak megfelelően kell kiválasztanunk a megmentési technikát. Az alább lévő trükkök közül nem mindegyiket vethetjük be minden fogás esetében.

5 trükk, ha túlsóztuk az ételt és nem szeretnénk kidobni

A kis édes

A cukor remek megoldás lehet, ha ellensúlyozni szeretnénk a sót az ételünkbe. Tegyünk egy evőkanálra egy kockacukrot, majd pár másodpercre tegyük az ételünkbe.

Nem szükséges, hogy elmerüljön és feloldódjon benne, bőven elegendő, ha néhány másodpercig érintkezik az ételünkkel.

A zöldség is segít

A burgonya remek megoldás lehet egytálételeknél, leveseknél, vagy mártásoknál. Hámozzunk meg egy burgonyát, majd vágjuk vékonyabb karikákra, végezetül tegyük bele a készülő fogásba.

Burgonya helyett

Ha nincs éppen burgonyánk otthon, akkor biztosan akad egy szelet kenyér. Tegyük bele a szeletet az ételbe, majd hagyjuk, hogy pár másodperc alatt magába szívja a sótöbbletet. A legjobb, ha kicsit szikkadt a kenyér, hiszen így még jobban magába szívja a sót.

Ami minden háztartásban megtalálható

Bár a vizet csak levesek és zöldségek készítésekor tudjuk felhasználni, mégis remek megoldás. Adjunk hozzá néhány decit a fogáshoz, majd főzzük újra össze. Addig ismételjük ezt, amíg nem lesz számunkra megfelelő az étel sóssága.

Tejtermék megmentő

A tejszín remekül helyrehozhatja a túlzott sós ételek ízét. Mindössze 2 evőkanálra van hozzá szükségünk belőle, és máris élvezhetjük az elkészült fogásunkat. Bátran próbáljuk ki olyan ételek esetén is, amikbe alapvetően nem kerülne tejszín.

Forrásunk volt.


Még több konyhai praktika:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...