Rég elfeledett gyümölcs, amiben kétszer annyi magnézium van, mint a banánban

Alig ismert, rég elfeledett, hányattatott sorsú gyümölcs, aminek egyedülálló íze és kiemelkedő tápértéke van. Egy trópusi gyümölcsről van, amit ha résen vagyunk, itthon is be tudunk szerezni.

Nemcsak édes-savanykás ízvilágával tud lenyűgözni a tamarind, de biztos, hogy még jobb ízűen fogod csemegézni, ha azt is tudod, milyen egészségügyi előnyökkel jár fogyasztása. Indiában és Afrikában előszeretettel használják. Itt az ideje, hogy mi is megismerkedjünk vele!

Tamarind és tamarindból készült ital
Rég elfeledett gyümölcs, amiben kétszer annyi magnézium van, mint a banánban

A tamarindot Indiában és Afrikában előszeretettel fogyasztják. Nevének eredete pedig a „Tamr al-Hindi ” kifejezésből származik, ami „indiai datolyát" jelent. Kemény, barna héjáról ismerszik meg, belseje pedig ragacsos, pépes állagú, közepén magokkal. Sokféleképpen felhasználható gyümölcs, többek között szószokban, édességekben, gyümölcslevekben és fűszerekben jeleskedik.

Azt már említettük, hogy kétszer annyi kálium van benne, mint a banánban, de még magnézium tartalma is háromszor több, mint az avokádóénak.

Íme, néhány finomság, ami tamarind pasztával készül:

Rostban gazdag gyümölcs, ezért segíti az emésztést, de természetes hashajtóként is tekinthetünk rá, hiszen sok gyümölcslé és gyógytea összetevője. Antioxidánsokban sem szerénykedik, így véd a szabadgyökök ellen és a sejteket is az oxidatív stressztől. Ezzel késlelteti az öregedést és csökkenti a rák kialakulásának kockázatát. C-vitamin tartalmával hozzájárul a bőr egészségéhez, és ásványi anyagtartalma szabályozza a vér- és koleszterinszintet.

Forrásunk volt.


Ezeket a cikkeket is szeretni fogod:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...