Élet a kotyogóson túl: 3 alternatív kávéfőző eszköz, ami sokkal jobb, mint gondolnád!

Szögezzük le, imádom a kotyogós kávéfőzőmet, mert ezzel is lehet jó kávét főzni. Kipróbáltam 3 alternatív kávéfőző eszközt, amiket szerettem, ezért nektek is megmutatom őket.

A kávézással úgy vagyok, mint Gombóc Artúr a csokikkal: a létező összes fajtáját szeretem. Szívesen kalandozok a specialty kávék világában, de ugyanilyen lelkesedéssel hajtok le egy olasz pörkölésű eszpresszót is. Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy a már megszokott kávékészítési módszerek mellett újakat is kipróbáljak.

V60

Egyszerű filterkávékészítő-eszköz, amibe csak egy papírfiltert kell beletennünk, ezt megnedvesíteni, majd jöhet a kávéőrlemény és körkörös mozdulatokkal rálocsolva a megfelelő hőmérsékletű és mennyiségű forró víz. A kávé a csepegtetés módszerével készül el, így több lesz benne a koffeint, mint egy klasszikus eszpresszóban. Személyes kedvenceim a japán HARIO által gyártott porcelán V60 Dripperek.

Aeropress

Utazáshoz ideális kávékészítési módszer, és valljuk be, a nyári barangolások alkalmával nem mindig adott a minőségi kávékínálat – nagyban függ ez persze attól, hogy hová megyünk. Csupa műanyagból áll a szett, így a szállítása is egyszerű, és a kávén kívül tényleg csak egy kis forró vízre lesz hozzá szükségünk. Ráadásul kitűnően kísérletezhetünk is vele, mert a kávé mennyiségétől és a víz hőfokától függően különböző ízű és intenzitású feketéket készíthetünk.

Frenchpress

Elárulok egy titkot: imádjuk. És azt is elmondom, hogy miért: mert ebben bizony nem csak kávét, hanem akár tejhabot is készítek. A dán BODUM cég frenchpresseszközei valóságos mini műalkotások, műanyag, illetve ezüst- és rézszínű darabjaiért is rajongok. Könnyen azt gondolhatnánk erről a kávékészítési módszerről, hogy francia találmány, de meglepő módon olasz. Jó eséllyel a frenchpressel már te is többször találkoztál, hiszen ez a legegyszerűbben beszerezhető filterkávékészítő-eszköz.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Erre biztosan számíthatsz most a Lovin, ha kirobogsz a Food Truck Show-ra - VIDEÓ

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...