Elég komoly gondok akadtak a gyorsfagyasztott hasábburgonyáknál

Mirelit hasábburgonyákat tesztelt a NÉBIH. Jelölési hibát minden terméknél találtak, három sült burgonya forgalmazójával szemben pedig bírságot szabtak ki. Itt a rangsor is.

A hatóság 16 féle gyorsfagyasztott, elősütött, ízesítés nélküli hasábburgonyát ellenőrzött:

  • a szakemberek figyelték az ólom- és kadmiumtartalmat,
  • és azt, kimutatható-e belőlük növényvédőszer-maradék.
  • Ezekből az anyagokból vagy egyáltalán nem, vagy csak a határérték alatti mennyiséget mértek, és a zsírsavösszetétel vizsgálata is megnyugtató eredményt hozott.

Kiderült azonban, hogy kilenc termék csomagolásán nem tüntették fel a minőségi osztályt, háromnál pedig – mivel nagy mennyiségben tartalmaztak foltos hasábokat – minőségi hibát állapítottak meg az ellenőrök.

Jelölési hiba minden hasábburgonyánál akadt. Volt olyan termék, amelynek csomagolásának egyik oldalán 1 kilogramm nettó tömeget jelöltek, a hátoldalon azonban már 2,5 kg szerepelt. Hiányosságnak számított az is, ha nem volt elkészítési útmutató. A termékek sótartalma azonban minden esetben összhangban volt a csomagoláson szereplő értékekkel.

Minőségi hiba miatt három termék forgalmazójára összesen mintegy félmillió forint élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki a Nébih szakemberei. A többi 13 termék esetében a jelölési hibák miatt figyelmeztetésben részesültek a vállalkozók.

A termékeket ezúttal is pontozták laikus és szakértő kóstolók, ez lett a végső ranglista:

  • A McCain Original hasábburgonyáját találták a legjobbnak
  • A második helyen a Spar sajátmárkás terméke végzett
  • Míg harmadik szintén egy sajátmárkás termék, a Metro Horeca Select French Fries lett.

Ezt olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...