6 életmentő hely, ahova bizalommal betérhettek éjjel is, ha éhesek vagytok

Melyikünk ne fogott volna már diadalmasan a kezében kommersz hot dogot éjszaka a belvárosban? Az éjjeli éhségcsillapítás vagy a sűrű poháremelgetést követő gyomornyugtatás márpedig közösségi kérdés este tíz után Budapesten: 6 helyet ajánlunk, ahová bizalommal betérhettek az éjszakai-hajnali órákban is.

  • A verhetetlen rántott csirkés szendvicsek: Csirke Csibész

A Csirke Csibész nem kevesebb, mint 31 éve osztja a jót a Nagymező utcában. De még milyen jót! Nappal a környékbeli dolgozókkal, diákokkal telik meg a kis hely, ahol mindig megéri kivárni a sorunkat. Az egyszerű, retró környezet és kínálat ellenére valójában dúskálhatunk. A több mint 10-féle rántott étel között csirkemáj, csirkecombfilé, ementáli és trappista, gomba, karfiol és persze a rántott csirkemell – az alapvetés. A savanyúságos-salátás pultjuk pazar, a visszajáró vendégek pedig jól tudják, hogy a szendvicsek kombinációi közül azok árainak bemondásával választhatunk, itt tehát így hangzik a rendelés: “egy 650-eset” vagy “1750-eset” kérek. Éjszakánként az ajtókat bezárják, az étlapot leszűkítik, és kiadóablakra váltanak. Újítottak roston sült csirkével, amit rozsos zsemlébe pakolnak, de ide mégiscsak a rántott húsos, rántott májas, franciasalátás brutál szendvicsekért járunk!

Nyitvatartás: K: 07:30-19:00, Sze-Cs-P 07:30-05:00, Szo: 7:30–14:00, 18:30–5:00 (H-V zárva)

Csirke Csibész / forrás

Csirke Csibész

Budapest VI. kerület, Nagymező u. 35.

  • A tökéletes kijózanító: ZING

Streetfood-divatok jönnek és mennek, a ZING burgerei velünk maradtak. Immár 14 helyen zingezhetünk az országban, a budapesti éttermeken kívül Győrben, Székesfehérváron és Debrecenben is. A ZING éjjeli baglyát a bulinegyed ütőerén, a Király utcában találjuk, itt nyúlik hajnalba hétvégenként a burgerosztás. Szinte minden ZING más nyitvatartással megy, úgyhogy csekkoljuk, mielőtt nagyon beleélnénk magunkat egy Guitar Hero Angusba vagy Smokey BBQ-ba. A közeli, Kazinczy utcai Karavánban éjfélig, a Moszkva téren és a Nyugatinál hétvégente éjjel egyig sercegnek a rostlapok. A ZING burgerei ideálisak arra, hogy immár ne az alkohollal küzdjön a szervezet, hanem a burgereik megemésztésével.

Nyitvatartás: V, H, K 11:00-23:00, Sze 11:00-00:00, Cs 11:00-02:00, P-Szo 11:00-04:00

Zing / forrás

Király utcai ZING

Budapest VI. kerület, Király u. 20.

  • Délelőttől hajnalig jó ötlet: Pizza Pazza

A Pizza Pazza brand a Balatonon, Zamárdiban tűnt fel, de már Pest sűrűjében is sülnek az igényes, jó vékonytésztás olasz pizzák és focacciák, főnek a pasták és gnocchik, csavarodnak cannolik. Az országban sok helyen készülnek pizzahamisítványok, de a Pazzában egy homályos éjszakán mondhatni vakon is megbízhattok: azon pizzériák közé tartoznak, ahol egy minimalista Marinarát vagy szimpla gombás pizzát is érdemes kikérni, a pihentetett tészta és minőségi alapanyagok megteszik a magukét. Ez nem az a hely, ahol fél konzerv kukoricával és egy nagy fej hagymával kell elnyomni az ízeket.

Nyitvatartás: H-K-Sz-Cs 10:00-03:00, P-Szo 10:00-05:00, V 16:00-03:00

Pizza Pazza / forrás

Pizza Pazza Budapest

Budapest VII. kerület, Wesselényi u. 18.

  • Stratégiai pontokon: Melissa Bisztro Greek Taverna

A bulinegyed bugyrában két helyen is ehetünk igazi görög gyrost a környékbeli döner kebabosok sűrűjében. Nem bízták a véletlenre az éjszakai etetést: a Király utca és Kazinczy sarkánál és a Wesselényi utca Akácfa és Klauzál közötti magasságában kell keresnünk a kék neonvilágítást. A Melissákban egyszerű tavernaételekkel várnak, műfajában korrekt kivitelezésben, egészen reggelbe nyúlóan. Miért is vennénk tartósítószerízű csomagolt szendvicset, amikor a görög konyha ízeit tehetjük tálcára?

Közmegegyezés szerint remek gyrost csinálnak, de a teljes kínálatuk jóval gazdagabb a gyros-falafel-hallumi vonalnál: négysajtos golyók, spenótos pite, grillezett halak, tenger gyümölcsei, sőt kolbász is sül a kék-fehérrel jelzett étkezdékben.

Nyitvatartás: H 09:00-05:00, K, Sze, Cs, V 11:00-05:00, P-Szo 11:00-05:30

Melissa Bisztro Greek Taverna

Budapest VII. kerület, Kazinczy u. 56.

Budapest VII. kerület, Wesselényi u. 31.

  • Isztambuli nyüzsgés: Szeráj

Létezik olyan fiatal Budapesten, aki még soha nem kötött ki éjjel a Szerájban? Közismerten tuti választás az éjszakai baglyoknak (és vércséknek), az esti órákban is bő kínálattal. Immár 23 éve a fővárosi vérkeringés része a rengeteg asztallal váró, tágas étterem, ahol csirke és borjú döner kebab is hústorony is forog, és a vega/vegán ismerősöknek sem kell egy adag rizs felett szomorkodniuk. A török bableves, a kuru fasülye, a parázson sült kebabtálak és a sekerpare nevű grízes édességük miatt is érdemes letérni a “gyros” vonalról.

Nyitvatartás: V, H, K, Sz: 00:08-00:04; Cs, P, Szo: 00:08-00:06

Szeráj / forrás

Szeráj Török Étterem

Budapest V. kerület, Szent István krt. 13.

  • Belvárosi bulizáskor lesz nyitva tartó Pizza Me a közeletekben!

A Pizza Me alapkínálatát már fejből sorolják a harcedzett budapestiek. Egyfajta kihívás is lehet: öt shot után fel tudsz sorolni öt Pizza Me alapízesítést? Éjnek idején is praktikus megoldás a pizzaszelet, és akár hazafelé is vehetjük az utat vele. Lokációnként változó, hogy meddig állnak rendelkezésünkre, de például a Sas utcai hétvégente reggel 7-ig, az Asoriánál és Blahánál hajnal 5-ig, a Dob utcában fél 6-g vagy 6-ig felmarkolhatók az életmentő, forró szeletek. Ha nem akarunk csalódni, azonosítsuk be a helyet és nyitvatartást!

Pizza Me

Sok helyen a városban, változatos nyitvatartással.

Receptajánlónk:

Songoku pizza erdei gombákkal

A sonka, gomba és kukorica triója szinte már klasszikussá vált töretlen közkedveltsége miatt, nem meglepő módon, hiszen tökéletes úgy, ahogy van. Azonban, ha mégis szeretnénk fokozni ...

Szerző: Haranghy Orsi

Címlapkép: Szeráj

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...