Nézd meg, hogyan főz egy meleg és egy szivárványcsaládokat ellenző ember együtt a konyhában

Egy meleg és egy szivárványcsaládokat ellenző ember besétál egy konyhába. Ami ezek után történik, azonban nem egy humoros szituáció csattanója, helyette egy komoly, hiánypótló, de legfőképpen emberi beszélgetés tanúi lehetünk, ami a stúdión kívül talán nem történt volna meg. Képes lesz Gábor és Bence ellentéteiket félretéve elkészíteni egy vacsorát? A videóból kiderül!

Elindult az Egy asztalnál második évada: a hiánypótló videósorozat olyan embereket hoz össze egy konyhában, akik nem elég, hogy nem ismerik egymást, de ezen kívül egy-egy kérdésben teljesen ellentétes álláspontokat képviselnek. Az első adásban Bence és Gábor főztek közösen, miközben a melegség, az elfogadás és az emberi jogok kérdéskörét taglalták, de szóba jöttek olyan komolyabb témák is, mint a Pride, a CSOK és a coming out. Hogy mindezek mellett maradt-e idejük a főzésre is, az a videóból kiderül!

Gábor, a tradicionalista

De lássuk, kik azok, akik ezeket a témákat boncolgatják: Gábor, egy  hagyományos értékeket valló, középkorú férfi, aki abban hisz, hogy mindenkinek ugyanahhoz van joga. Így házasság is bárki számára lehetőség, mindaddig, amíg ellenkező nemű párt választ.

Az azonos neműek házassága ugyanis extra jog, ez pedig már megkülönböztetés.

Azt vallja, hogy a világ jól működött több ezer évig, nem kell rajta változtatni, a homoszexualitást nem üldözné, de nem szereti a magamutogatást, így a melegfelvonulásokat is ellenzi. Szerinte a homoszexualitás mára divattá is vált, és nem szeretné, hogy ezt terjesszék.

Nézd meg, hogyan főz együtt egy meleg és egy szivárványcsaládokat ellenző ember

Bence, a meleg férfi

Ezzel szemben Bence egy homoszexuális párkapcsolatban élő férfi, aki azt szeretné, ha párjával hivatalosan is összeházasodhatna és örökbe fogadhatna egy gyereket. Ő nem hisz abban, hogy valami férfias vagy nőies, az ember szerinte olyan lehet, amilyen csak szeretne lenni. Nem várja el, hogy azt gondolják, jó az, amit ő vall, csak elfogadást szeretne. 

És hogy a shakshuka frittátán kívül mi sül ki a vacsora végére?

Mondhatnánk, hogy happy end, de ez a műsor a valóságra épít. Két nagyon különböző nézetet ismerhetünk meg, és ezzel együtt két nyitott embert, akik valószínűleg az életben sohasem találkoztak, de legalábbis nem beszélgettek volna erről a témáról hosszú órákon keresztül egymással.

A Nosalty médiapartnerként segített abban, hogy a beszélgetések mellett a közösen elkészített vacsorák is izgalmasak legyenek.

Kövesd az Egy asztalnál új évadát, illetve nézd meg a sorozat korábbi videóit is!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...