6 étterem, ahol nemcsak hogy jót, kiválót ehetünk Egerben

Eger az egyik legkedvesebb városunk, de vajon hogy áll a gasztronómiával? Mi most 6 olyan helyet is összegyűjtöttünk nektek, ahova fixen érdemes betérni, ha finomat ennétek.

Borváros, megunhatatlan kirándulóhely, andalgós-fagyizós vidéki belvárossal, ahol nem is érezzük annyira idegennek a vármegyeszékhely szót (Heves vármegyéé), hiszen maga a történelem. Kicsi később érkezett meg ide a magyar gasztroforradalom, de egyre több jó hely nyílik, kis olasz elhajlással. Vendégeskedjünk Egerben! 

  • A hazai közönség szívében már régóta „Michelin-ajánlott”: Macok Bisztró 

Tavaly óta a Macok immár Bib Gourmand étterem a Michelin-kalauz ajánlásában, de a magyar közönség számára ez korábban sem volt kérdés. A Bib Gourmand az ár-érték arányban is kiemelkedő, vendégbarát éttermeket jelöli, ami tökéletesen érvényesül a Macokban. Az étterem minden egyes szeglete színes, kedves, kikacsintásokkal teli. Az étlap nagyon okosan van kitalálva: igazi gourmet konyha, mégis közérthető és szerethető olyanok számára is, akik nem fine dining éttermekben edződtek. A pisztrángrolád, a vargányás vadmalacleves és a túrógombóc igazi Macok-klasszikusok! 

Macok Bisztró 

Eger, Tinódi Sebestyén tér 4. 

  • Depresszió ellen: Depresso 

Az újabban a vendéglátásban is jeleskedő sztárpszichiáter, Csernus Imre közreműködésével nyitott meg a Depresso a Dobó téren. Az ínyencétteremben legalább olyan erős a specialty kávé-, kisüzemi és borkínálat, mint maga az ételsor. Menő stílus, fiatal, kedves pincérek, pazar kilátás és az itt megszokottnál is bátrabb étlap jellemzi a Depressót, ahol a rib-eye steaket francia lecsó és szarvasgombás burgonya; a kacsamellet kelkáposzta, arancini (rizsgolyó), mascarpone és feketekömény kíséri, de ha ránk hallgattok, isteni az omlós báránygerinc friss tabbouleh-val.  

Depresso Kitchen Étterem 

Eger, Dobó tér – Érsek u. 14. 

  • Ebben a Kávésdobozban több is lapul, mint isteni kávé 

Egy utcasarki épületben találjuk a Kávésdobozt, és a jó hírünk az, hogy nem „csak” egy jó kávézó ez, hanem remek reggelizőhely, kiváló desszertekkel. A specialty kávé-kínálat mellett édes desszertkávékkal kényeztetnek, a reggeli étlapon olyan extrákat találunk, mint a grillezett bundáskenyér tépett marhahússal vagy a melegszendvics kovászos kenyérből. Az Angus-marhából készült burgerek között nehéz választani Frigyes Úr juhtúrós-bükki sajtos burgere és a két húspogácsával készülő Dupla Élvezet burger között. Így, most az eperszezonban csak annyit mondunk, hogy kovászos leveles tésztába hajtogatott Cserpes Trudi eperlekvárral, friss eperrel, ​​liofilizált eperrel és csokiöntettel… 

Kávésdoboz 

Eger, Jókai Mór u. 2. 

  • Igazi olasz pizza sallangmentesen: Il Padrino 

A spalettás kis belvárosi ház portáját látva elsőre nem is gondolnánk, milyen jó pizzák készülnek odabent. Egy igazán kellemes csalódás a Padrino: a szerény bejárathoz hasonlóan szerény enteriőr társul, amelyet nem zsúfoltak tele olasz dekorációkkal és jelképekkel, mégis Eger legjobb pizzériáját találjuk itt. Végülis ezért érkezünk, nem igaz? Extravékony pizzatészta, extraropogós szél, olasz alapanyagok, ahogy azt kell. Édes bűnbeesés a nutellás pizza eperrel és tejszínhabbal, a leghangulatosabb ülőhelyet pedig szerintünk a kis macskaköves utcára kipakolt asztalok körül találjuk. Akárcsak Itáliában. 

Il Padrino Pizza Club 

Eger, Fazola Henrik u. 1. 

  • A Pizza Kávé Világbéke kistesója brummog Egerben 

Miskolcon pillanatok alatt kultikussá vált a Pizza Kávé Világbéke. Az Anyukám Mondta-tulajdonos Dudás-fivérek Encstől 40 kilométerre római tepsis pizzákat kezdtek sütni 2017-ben. A négyszögletes szeleteket kínáló pizzabár azonnal meggyőzte a helyieket arról, hogy nem minden pizza kerek, és az olyan gourmet ízpárosok nagy sikert arattak, mint a fügés-sonkás vagy rozmaringos-krumplis pizzák. Debrecen mellett Egerben is felbukkant a Pizza Kávé Világbéke, ám Egerben egy kis Brumbrum is került bele, a Macok Bisztró arculatát is kialakító Ipacs Gézának köszönhetően. gazdagon megpakolt ínyenc pizzák ‘al taglio’! 

Pizza Brumbrum Világbéke 

Eger, Tinódi Sebestyén tér 4. 

  • +1: Gyors ebéd a Nikében 

Görög gyros készül ugyancsak a belvárosban található, igazán tüneményes helyen, a Nikében. Úgy, ahogyan azt az óhazában is kézhez kapjuk: sült krumplival, pitában, ízletes, igazi jó tzatzikivel. Ha nem szeretnénk egy-két órás étkezést bevállalni, az egyik legjobb megoldás itt. 

Niké Greek Gyros 

Eger, Dobó István utca 9/A

Szerző: Haranghy Orsi

Címlapkép: Pizza Brumbrum Világbéke 


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

 

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...