4 ezer forint is lehet egy kiló sertéshús a tavasz végére

Most még jutányosabb áron kaphatunk csirkemellet és sertéscombot a boltokban, a május elsején lejáró élelmiszerárstop kivezetése után viszont egy vagyont kell majd fizetnünk a húsokért.

Várhatóan 30-40 százalékkal drágulhatnak majd a hús és tejtermékek termelői szinten abban az esetben, ha tovább húzódik az orosz-ukrán háború nyilatkozta az Indexnek Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. Ahogy az a 24.hu összefoglalójából pedig kiderül, a fogyasztói árak, ha kisebb mértékben is, mint a termelői árak, de szintén emelkedni fognak a verseny miatt.

Nagyot fog drágulni a sertéshús

A szakértő szerint a 40 százalékos nyersanyagköltség-emelkedés mellett a húskészítmények a tavasz végére, különösen az élelmiszerárstop kivezetése után 25 százalékkal lehetnek majd drágábbak.

Ebben az esetben a sertéshús egyes fajtáinak kilogrammonkénti ára 3-4 ezer forint, a csirkehúsé pedig 2-3 ezer forint lehet a tavasz végére.

Varga Zoltán szerint ez a mértékű emelkedés szükséges lesz ahhoz, hogy az egyre drágábban beszerezhető takarmányárak mellett megmaradjon a termelők működőképessége, és ne termeljenek elviselhetetlen veszteségeket.

Forrásaink voltak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...