Ezért drágulnak tovább a cukrot és sót tartalmazó kedvenceink

Több szempontból is változás következik majd be a boltokban, ugyanis változnak népegészségügyi termékadó szabályai. Maga az adó mértéke is emelkedni fog, illetve új termékek is bekerülnek a hatálya alá.

Egyes termékek esetében újabb drágulás fog bekövetkezni, azonban kivételesen nem az infláció miatt, hanem azért, mert változik a népegészségügyitermékadó-köteles (neta) termékek szabályozása. Egy júniusi kormányrendeletben jelentették be, hogy július 1-jétől a neta keretein belül foglalt termékek adómértéke emelkedni fog, valamint további élelmiszereket is bevonnak majd a szabályozásba. Ezeknél az új termékeknél fog bekövetkezni a jelentős drágulás.

Például a müzli is drágul, mert kibővítették a chipsadót

Minden, ami cukros és sós

A neta korábban azért jött létre, hogy a magas só- és cukortartalmú élelemiszerekre vessen ki adót. Az elején mindez egy bizonyos határértékhez volt kötve, így nem került be automatikusan minden termék a szabályozás alá.

Ez a határérték is megszűnik az új rendelkezéssel, tehát például az összes hozzáadott curkot tartalmazó üdítő adóköteles lesz.

Sőt, az édesítőszerek után is fizetni kell majd, így azokra a termékekre is vonatkozni fog az adó, amelyek cukor helyett valamilyen más édesítőt használnak.

„A mostani jogszabályváltozás alapján az érintett termékkörökben minden olyan termék adóköteles lesz, amely hozzáadott cukrot tartalmaz, vagyis bármilyen mennyiségű hozzáadott cukortartalom esetén netát kell fizetni” – mondta a Szabad Európának adott interjújában Szük Balázs, a PwC Magyarország adótanácsadó vezető menedzsere.

Új termékek a csoportban

A szabályozás létrehozott egy új kategóriát az adóköteles termékek esetében: a csemege és az előre csomagolt édes, sós tészta termékkör. A következő termékek tartoznak ide:

  • müzlik és gabonapelyhek
  • kandírozott gyümölcsök
  • gyümölcspépek
  • töltött tészták

Érdekes módon továbbra sem kell plusz adót fizetni az olyan cukrot és sót tartalmazó termékekért, mint a Túró Rudi, kakaó, joghurt vagy a felvágottak.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Legújabb receptek

Díszített focaccia sajtkrémes alappal

Én a tésztából tettem el egy darabot, és fonást is készítettem rá. Tetszőlegesen díszítettem, saját ötlet alapján. Nagyon finom ízt ad neki a rozmaringág. Úgy összességében az ...

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Húsvéti vendégváró őzgerinc

Mostanában nincsenek túl jó napjaim. Arra gondoltam, hogy legalább összeállítom a húsvéti menüt, hátha ez feldob egy kicsit. Egyébként is épp itt is az ideje a tervezgetésnek, hisz ...

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!