Így készül az eredeti dobostorta szerintünk

Miről kapta a nevét? Hogyan készül? Mikor került először a nagyközönség elé? Most mindent elárulunk az eredeti dobostortáról!

Első ránézésre a dobostorta egy olyan cukrász sütemény, amit otthoni körülmények között lehetetlenség elkészíteni. Valójában pedig egy nagy levegővétel és némi bátorság összeszedése után simán megoldható. Ha nekünk sikerült, akkor ti is belevághattok. Kedvcsinálónak nézzétek meg, milyen csodálatos lett!

Karácsonyi dobostorta - receptért kattints ide!

Névadás

A vékony piskótalapokkal felépített, csokoládés vajkrémmel töltött és bevont dobostortának a tetejére egy kemény, tükörfényes, roppantható „karamelldob” kerül, a nevét a híresztelésekkel ellentétben mégsem erről kapta. Valójában Dobos C. József cukrászmester és szakíró alkotta meg a receptjét, az ő neve után lett dobostorta a sütemény elnevezése. Féltve őrzött receptjét 1906-ban adta át az ipartestületnek, azóta készíti más is a mesterművet.

Így készül házilag a dobostorta, kattints a képre!

Világhírnév

A süti sikertörténete 1885-ben, a Budapesti Országos Általános Kiállításon, Dobos kis pavilonjában indult el, ahol a Monarchia elitje megkóstolta, és teljesen beleszeretett. Ott volt többek között Erzsébet királyné és I. Ferenc József is. Innen egyenesen a császári udvarba, Bécsig vezetett az útja, aztán Európa szerte ismertté vált. Azóta is nagy kedvenc, és a legjobb cukrászdák sütikínálatában mindig ott szerepel.

Még több dobostortareceptet itt találsz!

Tudtad?

2017-ben Magyarországon miniszteri rendeletben határozták meg a híres torta összetételét és alakját: „kör alakú torta, amelyben öt Doboslap között Doboskrém található. A Doboslap és a Doboskrém közel egyenlő vastagságú. A Dobostorta tetejét az aranybarnára karamellizált cukorral készített Dobostető alkotja."

Karácsonyi dobostorta - receptért kattints ide!

A recept legendája

A legenda szerint a kísérletező kedvű Dobos éppen a Kecskeméti utcában álló csemegeüzletében felügyelte vajat köpülő inasát, aki tévedésből só helyett cukrot tett a tejszínbe. Ebből a "tévedésből" született meg a vajas krém ötlete, ami az akkor használatos főzött krémekhez képest valódi újdonságnak számított. Ebbe került a csokoládé, és a többi már tényleg meghaladja a képzeletünket. A cukrászmester egy csodálatos, mérnöki pontosságú, szemnek-szájnak ingere tüneményt alkotott.

Karácsonyi dobostorta - receptért kattints ide!

Kis tortatörténelem

A dobos tortához hasonlatos rétegezett, tojásos vagy vajas krémmel töltött, gyümölccsel díszített cukrászsütemények fogyasztása a XVII. században még csak az arisztokrácia kiváltsága volt. Egy évszázaddal később azonban megjelentek olyan, a polgárság számára íródott szakácskönyvek, amelyekben már feltűnt egy-egy egyszerűbb süteményrecept. Az otthoni süteménykészítés először Nyugat-Európában és az amerikai városlakók körében terjedt el. A sütőpor feltalálását követően az élesztő kiszorult a tortagyártásból, a folyamat felgyorsult. Közép-Európában, többek közt Magyarországon egészen a XIX. századig kellett várni ahhoz, hogy a torta a módosabb felső osztály konyhájából a paraszti lakodalmak asztalára kerüljön.

Így készült a mi dobostortánk, nézzétek meg:

A mai mestercukrászok szeretnek mindent átgondolt formában elkészíteni, a dobostortának is találkozhattunk már többek között pohárkrém-, desszertgolyó- és csokiépítménnyel bevont változataival. Az egyiket pár pár perc alatt összedobhatjuk, a másikhoz minimum két nap kell. Ugyanakkor megjelentek az egészséges táplálkozás híveinek megfelelő, alternatív édesítőket és liszteket használó reform csodák is. Egy biztos, az eredeti recept tartja a frontot. Akinek nem barátja a cukor és a kalóriáktól is tart, nem ez lesz a kedvence. A többiek, akik úgy gondolom nagyon sokan vagyunk, viszont fogyasszák bátran és büszkén, sőt, a kísérletező kedvűek el is készíthetik karácsonyra!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több különleges étel, amit kipróbálhatsz otthon:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...