CUKORSOKK: a sorozat, amiben Flóra megsüti nektek a legdurvább édességeket, ezúttal egy croquembouche-t!

Ebben a vadiúj sorozatban olyan recepteket és technikákat szeretnék nektek megmutatni, amelyeknek nem biztos, hogy neki mertek állni...pedig tényleg nem olyan bonyolultak!

Amikor valaki megkérdezi, mi a hivatalos szakmám, engem mindig büszkeséggel tölt el, hogy azt mondhatnom: szakács, cukrász (és vendéglátó-menedzser). El tudom magamról mondani, hogy a vendéglátás számos területén volt alkalmam bizonyítani és dolgozni, de a szívemhez legközelebb egyértelműen a cukrászat áll. Nem vagyok kimondottan édesszájú, viszont alkotni és elkápáztatni imádok. Gyakorlatilag gyerekkorom első homoktortája óta érdekel a sütés, mostanra pedig már megrendelésre is készítek tortákat, igaz, már nem homokból.

A Nosaltynál töltött kreatív idő mindig rádöbbent arra, hogy mennyire is szeretem, amit csinálok, most pedig lehetőségem nyílt rá, hogy ezt nektek is megmutassam, illetve egy pár olyan receptet is hozzak nektek, ami nem kevés odafigyelést és kicsit több ügyességet igényel. Ám a megvalósításuk nem lehetetlen küldetés, még annak se, aki nem képzett cukrász. Fontos a türelem és az alázat, az alapanyagok mértékegységeinek betartása pedig fő szempont

Az első alkalommal bele is vágtunk rögtön a közepébe, egy croque-en-bouche avagy croquembouche, (ejtsd: krokambus) nevű francia desszertcsoda készült.Nevének a jelentése: „szájban roppanós”, és ez nem véletlen, hiszen a tésztagolyókat sűrű karamellbe mártogatják, ettől a máztól lesz kívül fényes és ropogós.

A sütemény megalkotója Marie-Antoine Carêmefrancia mesterszakács volt, akit az első világhírű szakácsként tartanak számon. Úgy híresült el, hogy "a szakácsok királya, a királyok szakácsa". Ezt a desszertremeket ő is csak igazán különleges alkalmakkor készítette.

Tudtad?

A Croque-en-bouche egy égetett tésztából készült fánk, amit tejszínnel lazított, főzött vaníliakrémmel töltenek meg, majd abba a bizonyos karamellbe mártogatják. A megmártott fánkocskákat karamellel ragasztják egymáshoz, és gúlaszerűen felépítik. Hogy még impozánsabbá tegyék a kész tornyot, karamellszálakkal vonják körbe.

Összességében semmi extra hozzávalóra nem lesz szükség, csak türelemre, viszont szerintem ennyit simán megér, mert a végeredménytől teljesen el lesz ájulva a közönség. Na de sok a duma. Ebben a cikkben megtaláljátok a receptet és a hozzá tartozó videót is, ami majd elegendő útmutatást nyújt saját fánktornyotok felhúzásához. Az égetett cukorral csak óvatosan, jó sütögetést kívánok!

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...