Csicsóka, a szegények krumplija

A burgonya egyik helyettese, egészségesebb alternatívája a csicsóka. Aki még eddig nem használta, tegyen vele próbát – most is segítünk, hogyan érdemes!  

A burgonya egyik helyettese, egészségesebb alternatívája a csicsóka. Aki még eddig nem használta, tegyen vele próbát – most is segítünk, hogyan érdemes!

Tudjuk, hogy a burgonya az egyik kedvenc alapanyagotok – nem tagadjuk, mi is nagyon szeretjük a sült krumplit, a burgonyapürét. Viszont az is biztos, hogy nem éppen fogyókúrásak az így készült köretek, a burgonyában lévő keményítő lebontásához ráadásul inzulint kell termelnie a szervezetnek, így hirtelen emelkedik meg tőle a vércukorszint is. Nem úgy a csicsóka! A szegények krumplijaként emlegetett gumós növény kalóriát alig tartalmaz, viszont hasonlóan jól eltelít, mint a burgonya. Diszkontokban ne is keressük – a piacon vagy a kedvenc zöldségesünknél annál inkább, vagy ha jó viszonyt ápolunk a kofával, kérjük meg, hogy a legközelebbi árubeszerzésnél hozzon nekünk a csicsókából. Túl nagy adagot viszont ne rendeljünk belőle, mert nem tartható el még hűvös helyen sem olyan jól, mint a krumpli. Egy kiló csicsóka ára 300 forint körül mozog jelenleg.

Pizza francia módra >>

Csicsókás pogácsa 2.

A csicsóka Tatabányán élő "pótnagyszüleim" kertszomszédjától származik. (A pótnagypapapám, ahogy mondta, nem engedi be a kertbe, mert nagyon agresszív, szapora, ugyebár.. Már csak az ...

Tisztítását a hozzáértők egy tiszta szivacs dörzsifelületével ajánlják, de ne felejtsük el hideg vízzel is átsikálni a gumókat, biztos, ami biztos, így mindenképp megszabadíthatjuk a földmaradványoktól. Számoljunk azzal, ha csak önmagában fogyasztjuk, erős puffasztó hatása érvényesül, viszont más zöldségekkel összekeverve nyugodt szívvel lakmározhatunk belőle, ugyanis rengeteg egészségőrző hatása érvényesül. Csupa ásványi anyag, csökkenti a koleszterinszintet, elöl jár a daganatos betegségek megelőzésében. Édeskés íze miatt sokan idegenkednek tőle, mások éppen emiatt szeretik meg. Egy próbát vagy többet megér, ha az első találkozás nem sikerül a legjobban, ne keseredjünk el, fussunk neki többször is a „kapcsolat építésének”!

Így főzz bolognait! >>

Csicsókakrémleves tejfölösen

A csicsóka nagyon egészséges, egyszerűen elkészíthető, én nagyon jóízű zöldség. Piacokon, nagyobb zöldségesboltokban megtalálod, vagy kiáshatod a földből :-) Nálunk szerencsére ...

Krémlevesként, pirított baconnel a kétkedőknek is örömöt okozhatunk, két szem krumplival sűrítsük a megfőtt csicsókát, és engedjük fel vízzel. A zöldséghámozó segítségével hajszélvékony szeleteket vághatunk a gumókból, ezeket tegyük tepsire, és locsoljuk meg kevés olívaolajjal – kész is az egészséges chips. Bármilyen más zöldséggel hasonlóan járjunk el, készíthetjük ugyanezt zellerből vagy burgonyából is. Köretként is megállja a helyét, ha pürésítjük, de akkor is, ha pirítjuk – a frissen reszelt szerecsendió egészen megbolondít bármilyen csicsókás fogást.

Barnasörös borjúragu knédlivel

Pár hete láttam a TV -ben egy hasonló receptet, és néhány apróbb változtatással én is szerettem volna elkészíteni. A csicsóka (vagy más néven mexikói articsóka) azért került csak ...

Édes lapcsánka

 A csicsóka gyógynövény. Régen a szegények burgonyája is volt, ma már bioboltokban drágán kapható. Cukorbetegeknek ajánlott főleg a fogyasztása. Édeskés mogyoróhoz hasonló az ...

Nyúlja csicsókával

Az egyik hétvégén disznóvágáson voltunk. Az utóbbi időben kicsit sok volt a nehéz étel (hurka, tepertő és disznósajt).Úgy gondoltam ma valami soványabbat készítek, a szűzpecsenye ...

További csicsókás receptek >>

A tökéletes rántotta titka >>

Lakoma a skót „Petőfi" emlékére >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...