A Costes az év legjobbja!

Az idén is kiosztották a Dining Guide-díjakat! A legrangosabbnak tartott hazai gasztroeseményen ismét kiderült, hogy itthon is bőven van mire büszkének lennünk, ha gasztronómiáról van szó!

Összegyűltek a legjobbak! Az ország első számú éttermeit díjazták hétfőn este a Kioskban, amit csak nagyvárosi találkozóhelyként aposztrofáltak a rendezők és ahol először tartottak bármilyen rendezvényt. A Friedrich Wilhelm Raiffeisen Dining Guide díjat 2004 óta ítélik oda a legjobbnak tartott vendéglátóipari egységeknek, 2011 óta a Raiffeisen Bank támogatásával - innen ered a díj elnevezése is.

A Costes ismét diadalmaskodott (2009-ben már egyszer megnyerték az Év étterme kategóriát), ugyanis másodszor is elnyerte az Év étterme címet, a kedvenc vidéki étterem pedig az Anyukám mondta lett - Encsről. “Inspektoraink és zsűritagjaink tavaly szinte egyöntetűen a Costest találták a legjobbnak, így újból a kimért világszínvonal diadalmaskodott. Eltelt annyi idő, hogy azt lehet mondani, Miguel stabil konyhát visz, ami ezen a színvonalon szerintünk a legnagyobb dolog” - hangsúlyozta Wiszkidenszky András, a Dining Guide kiadója, a zsűri elnöke. Budapest kedvencének a Mosonyi utcai Rosenstein ítéltetett, a magyar és zsidó hagyományok tökéletes találkozópontjaként.

Az pedig talán már senkinek sem okozott meglepetést, hogy a magyarként a világ legrangosabb szakácsversenyén tizedik helyezést elérő Széll Tamás az Év séfje cím büszke birtokosa!

{ GALÉRIA = title:A%20Costes%20az%20%C3%A9v%20legjobbja!, 0,1,2,3,4,5,6,7 }

2012 Top 10 étterme ABC sorrend szerint:

67

Arany Kaviár

Bock Bisztró (Pest)

Costes

Csalogány 26

Fausto’s

Mák

Nobu

Onyx

ZONA

Íme, a Dining Guide! >>

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...