A Celebrations az ünnepi időszak egyik legkedveltebb ajándékdesszertje, hiszen egyszerre többféle csokival lephetjük meg a másikat. És talán vannak olyanok is, akik emlékeznek a Galaxy Truffles csokira, ami 13 évvel ezelőtt még része volt az említett doboznak.
Sok vásárló úgy gondolja, hogy a Celebrations legfinomabb tagja a Galaxy Truffles volt, amit 2011-ben a Mars lecserélt, és helyére Twixet tett. Nemrég nagy utat járt be a közösségi médiában egy bejegyzés, miszerint a csoki rajongói vissza akarják hozatni kedvencüket.
Miért szabadulnának meg valamitől, amit oly' sokan szerettek?
- olvasható egy kommentelő véleménye a bejegyzés alatt.
Nem ez az első eset, hogy a rajongók megpróbálják visszahozni a csokoládét a forgalomba, ugyanis 2016-ban is petíciót indítottak, amit alig 100-an írtak alá, 2018-ban pedig egy kampány keretében 10 ezer aláírást akartak összegyűjteni, de kétezer sem jött össze.
Még több friss hír: