Kukából szolgálta fel a krumplit a Burger King dolgozója

A Burger King egyik amerikai egységében dolgozó üzletvezető-helyettes a vádak szerint kukából szolgálta fel a krumplit.

Letartóztatták egy dél-karolinai Burger King üzletvezető-helyettesét, mert állítólag olyan sült krumplit szolgált fel, amit már a szemetesből vett ki – írta a 24.hu a NY Post cikke után.

Kukából szolgálta fel a krumplit Burger King dolgozója, börtön vár rá

A 39 éves Jaime Christine Major ráadásul olyan trükkhöz folyamodott, hogy a kukázott krumplit a csomag aljára rakta, amit frissel fedett el, hogy ne legyen annyira feltünő.

Az eset úgy került napvilágra, hogy július 9-én rendőrök mentek ki a gyorsétteremhez, ahol két nőt találtak, akik a személyzettel kiabáltak, fenyegették őket. A két vendég a rendőrök felszólítására sem nyugodott le, ezért letartóztatták őket és garázdasággal vádolták meg.

Ezután két nappal bejelentés érkezett a rendőrséghez a Burger King központjából, miszerint Major a szemetesből kivett krumplit adta a vevőknek.

The State szerint tettéért akár 20 év börtönt is kaphat a nő, aki jelenleg is még mindig az előzetesben csücsül.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...