Megvan, hol nyílik az orosz diszkont, a Mere első üzlete Budapesten

Ha minden igaz, akkor már idén vásárolhatunk az orosz üzletláncnál.

Még áprilisban írtunk arról, hogy a MERE elnevezésű orosz diszkontlánc 3 év alatt 200 üzletet szeretne nyitni Budapesten és az agglomerációban. Most úgy tűnik, már meg is van, hol nyitják meg első üzletüket, számolt be a hírről az Index oldala.

Fotó: Jens Schlueter / Stringer / Getty Images

Újpesten nyithat meg az első MERE

A MERE névre hallgató kiskereskedelmi láncot még 2009-ben alapították, azóta már 20 országban vannak üzleteik, és mintegy 2500 boltot működtetnek.

A MERE, csakúgy, mint az Aldi vagy a Lidl, úgynevezett hard diszkontlánc, azaz portékáit rendkívül nyomott árakon kínálja a vevőknek. Az orosz cég ígérete szerint ők 20-30%-kal ocsóbbak lesznek majd, mint az Aldi vagy Lidl.

Az Index cikke szerint a MERE képviselői hamarosan beadják a boltnyitás engedélyezéséhez szükséges dokumentumokat, nagy valószínűséggel nyár végére születhet döntés a pontos nyitásról. Ezenfelül pedig már javában zajlanak a megbeszélések a MERE-üzletek helyszínéül szolgáló ingatlanok bérléséről.

Úgy tűnik, hogy a MERE már meglévő épületeket alakítana át, és kifejezetten olcsó, de nagy, 1000 négyzetméteres alapterületű csarnokokat keres

– írja az oldal.

A cég előreláthatólag egy milliárd forintot fordít majd az első öt magyarországi üzletére. És ha minden igaz, akkor már a bolti alkalmazottakat is elkezdték toborozni, amiről szintén írtunk korábban. Akkor annyit lehetett tudni, hogy többek között beszerzési menedzser pozícióra keresnek embereket, nettó félmilliós fizetésért. Az új hírek szerint üzletenként 10-10 fő alkalmazottal számol a cég.

Címlapfotó: Jens Schlueter / Stringer / Getty Images

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...