Neves bártenderversenyen hirdettek győztest – Ő képviselheti Magyarországot a Kelet-Közép-Európai döntőben

Idén újra megrendezésre került Budapesten a The House of Angostura Global Cocktail Challenge bartender verseny magyarországi döntője 2024. október 7-én. A helyszín ezúttal Buda egyik ékköve, az újonnan nyílt Kimpton Bem Budapest Hotel egyik impozáns vendéglátó egysége, a Bar Huso volt, ahol 7 fiatal bartender mérhette össze tudását a nemzetközi zsűri előtt. A zsűrizésben részt vett a The House of Angostura Globális Márkanagykövete, Daniyel Jones is, aki több mint 10 éve hirdeti a márka értékeit világszerte.

A nevezés feltétele egy Angostura Swizzle koktél elkészítése volt. A hazai döntő nyertese képviselheti Magyarországot a Kelet-Közép-Európai döntőben, Varsóban. Ha ott is megszerzi az első helyet, akkor pedig a következő állomás Trinidad&Tobago, a világbajnoki döntő.

A háromtagú zsűri külföldről érkezett tagja, a The House of Angostura globális márkanagykövete, Daniyel Jones, aki az elmúlt 10 évben az Angostura házat képviselte világszerte. Átszelte a világot Moszkvától San Franciscóig, Tel Avivtól Argentínáig, Shanghajtól Ausztráliáig. Több mint 95 országban és városban járt világszerte, hogy megossza az Angostura ikonikus bittereinek, rumjainak és a díjnyertes Amaro Di Angostura®-nak szépségeit. A Spirited Awards a 10 legjobb nemzetközi márkanagykövet közé jelölte 2024-ben, 2023-ban, 2022-ben, 2020-ban, 2019-ben, 2018-ban, valamint 2023-ban, 2022-ben és 2020-ban a TOP 4 közé is jelölést kapott. Daniyel napjaink számos vezető iparági szereplőjével dolgozott már együtt. Feltűnt a világ vezető bárjaiban és számos média kiadványban szerepelt már. „Gyerekkoromtól kezdve a márkák mellett nőttem fel, büszkén és szeretettel képviselem a The House of Angosturát és a Karib-térséget!” – mondja Daniyel. Sikeres vállalkozó, hat éve működteti saját Professzionális Bárszolgáltató vállalatát, okleveles digitális és közösségi értékesítési szakértő és Párizsban megalapította „Drink Travels” nevű digitális marketing vállalkozását is. „Minden nap új márkák jelennek meg, és mindegyikhez eszközökre van szükség” – mondja – „hogy lefordítsuk a márka üzenetét”. Személyes mottója: „A végső díszítés mindig a Mosoly.”

Szintén a zsűriben foglalt helyet Farkas Maja, aki 10 éve dolgozik a bárok világában. Bartenderként kezdett Londonban, majd Ausztráliában folytatta karrierjét. Következő állomásként Görögországban Mykonoson és Santorinin töltött be Head Bartenderi feladatokat, majd a Dubai Four Seasons Bar Supervisoraként tevékenykedett és most jött haza a Karib-szigetekről, ahol Curacaon volt Bar Manager. Jelenleg a Best Mixer iskolában adja át tudását oktatóként.

A zsűri harmadik tagja pedig Csötönyi Norbert, a Bestmixer alapítója, CEO igazgatója. Számos hazai és nemzetközi bartender versenyen vett részt és ért el rangos eredményeket, majd 16 évvel ezelőtt azzal a céllal hozta létre a Bestmixer iskolát, hogy legyen egy olyan oktatási központ, amely felöleli a vendéglátás azon területeit, amelyek nem kapnak méltó helyet az állami oktatásban. Szükségesnek érezte a mixer és barista szakmák fejlesztését olyan szintre, hogy nemzetközileg is elismerjék. Büszkeséggel tölti el, hogy számos diákjuk és oktatójuk ért már el kiemelkedő eredményeket.

A magyarországi döntő versenyzőinek, Frigyes Leventének, Lakatos Máténak, Magyar István Márknak, Spalek Andrásnak, Stenger Máté Gábornak, Tóth Zsombornak és Török Péternek az általuk megálmodott italt az esemény első fordulójában kellett bemutatniuk. A felkészülésre 5 percet, a prezentációra 6 percet kaptak, ezt követően pedig a zsűrinek 2 perc állt rendelkezésére, hogy értékelje a bartenderi készségeket, az előadásmódot, a történetet, valamint magát az italt. Miután mind a 7 versenyző bemutatta alkotását, megismerkedtek a második forduló „Mystery Box” feladatával, ahol a rendelkezésre álló italokból, alapanyagokból, poharakból kellett gyorsan összeválogatniuk az általuk használni kívánt elemeket és megalkotni a receptet egy második koktél elkészítéséhez. Amíg ők előkészültek, Daniyel Jones egy különteremben tartotta meg masterclass előadását, melyet már mindenki nagyon várt. A verseny ezt követően a „Mystery box” döntővel folytatódott, ahol a versenyzők a sorsolás által meghatározott sorrendben egyesével mutatták be második koktéljukat. A verseny végső sorrendjét a két forduló pontjainak összesítése határozta meg. Magyarországot így végül Tóth Zsombor képviseli majd Varsóban. Második helyezett Stenger Máté Gábor, harmadik helyezett pedig Magyar István Márk lett.

Az Angosturáról

A vállalatot 1830 körül alapította a venezuelai Angostura városában (ma Ciudad Bolívar) egy német orvos, Johann Gottlieb Benjamin Siegert, Simon Bolivar seregének főorvosa Venezuelában. 1820 körül olyan gyógyszert próbált találni, amely javítja a katonák étvágyát, és gyomorerősítőként szolgál a beteg katonák számára. 1824-ben sikerült megalkotnia az „Amaro Aromatico” vagy „aromás keserű” gyógynövények egyedi keverékét. Nem tudhatta, hogy közel 100 év elteltével az Angostura Aromatic Bitter számos koktél alapanyaga lesz. 1875-ben aztán a gyártást a szomszédos szigeten, Trinidadban folytatják, ahol kiterjesztik portfóliójukat a szuperprémium rumokra is. A vállalat idén ünnepli az Angostura Aromatic Bitter megalkotásának 200. évfordulóját. A The House of Angostura termékeinek kizárólagos magyarországi forgalmazója a Panna Cocktail Kft.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...