Az idei Bárány Napokon a legegészségesebb húsfajtákat eheted

Az esemény szervezőinek célja, hogy növeljék a juh- és bárányhúsfogyasztást azok körében, akik korábban nagyon ritkán vagy soha nem ettek ilyen fogást.

Terítéken a bárányhús! Március 31-én és április 1-jén országszerte a majd félszáz étteremben meghirdetett Bárány Napokkal csábítják ennek az egészséges és a hagyományos magyar gasztronómiában fontos szerepet betöltő húsfajtának a fogyasztására az érdeklődőket.

A bárány- és juhhús az egyik legegészségesebb húsfajták közé tartozik

Igazi ínyenc élményekre számíthatnak a vendégek

Az idei évben a Bárány Napokat tavasszal március utolsó hétvégéjén, majd ősszel szeptember 29-30-án rendezik meg.

A Juh Terméktanács az Interovic (La Interprofesional del Ovino y Caprino de Carne) spanyol testvérszervezetével konzorciumban, az idei évben is nagy erőkkel dolgozik a juhhús fogyasztásának népszerűsítésén és újrapozícionálásán.

A tavalyi év nagy sikere miatt, ebben az évben is kétszer rendezik meg a Bárány Napokat, amely során a közreműködő éttermek kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a vendégek igazi ínyenc élményt kapjanak a bárányhúsos ételek fogyasztásakor. A Bárány Napokon a vendégek országszerte kóstolhatnak az ízlésükhöz illeszkedő hagyományos vagy nemzetközi bárányhúsos ételeket.

A kampány holnapjára látogatva az érdeklődők megtalálják az étteremlistát, ahol a jobbnál jobb bárányhúsból készült ételeket kínálják az éttermek a hétvégén: www.barihus.hu

A rendezvényen megismerhetik az emberek ezt a különleges húsféleséget

A Bárány Napok egy kiváló lehetőség, hogy a fogyasztók megismerjék a bárányhúsból készült ételek széles kínálatát, és hogy a gasztronómiai élmény mellett az egészséges táplálkozás előnyeit is élvezhessék. Szeretnék a programokkal elérni a juh- és bárányhús fogyasztásának növelését azok körében, akik korábban nagyon ritkán vagy soha nem fogyasztottak ilyen terméket. Ehhez fontos, hogy az emberek megismerjék a húsféleség előállítási módjának előnyeit.

A bárány- és juhhúsos nemcsak finom, de egészséges is

A bárány- és juhhúsos termékek előállításának egész folyamata ugyanis fenntartható, természetes és környezetkímélő.

A bárány- és juhhús az egyik legegészségesebb húsfajták közé tartozik, hiszen olyan állatoktól származnak, amelyek kapcsolatban állnak a természettel, kint nevelkedtek és szabadon mozogtak, ezáltal jobb a zsírösszetételük.

A környezetükkel összhangban élő juhok és bárányok húsa ráadásul finomabb is, mindemellett elkészítésük is igazán egyszerű.

Akik pedig kedvet kaptak a Bárány Napok kapcsán, hogy otthon is bárányhúsos ételt készítsenek, nem kell keresgélniük! A www.barihus.hu oldalra ellátogatva számos ínycsiklandó, otthon is elkészíthető recept, videó és receptkönyv is várja őket!

Legújabb receptek

Borsos tokány

Hentes, zöldborsós vagy éppen borsos tokány, mindegyiket szeretjük. A lényeg, hogy a húst itt is ott is vékony csíkokra vágjuk, és mindenhol valami mással egészül ki az étel. Ennél ...

Tejbegrízkeksz

Ízükben a retró menzák tejbegrízeit idézik ezek a kakaóba és fahéjba forgatott, roppanós-omlós kekszek. Elkészítésük lehengerlően egyszerű, elfogyasztásuk pedig még ...

Vaníliás grízpuding

A házi vaníliapuding grízzel kiegészített verziója ez, a búzadara pedig valahogyan sokkal otthonosabbá, szinte nosztalgikussá teszi a desszertet. Elkészíteni nem olyan bonyolult, ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Egyszerű sajttekercs

A vendégségek koronázatlan királynője a hidegtál. Mindenféle húskészítményt, sajtokat és kencéket szervírozhatunk egy tálcán. A sajttekercs egy keveréke ezeknek, hiszen sajt, sonka, ...

Húsvéti vendégváró őzgerinc

Mostanában nincsenek túl jó napjaim. Arra gondoltam, hogy legalább összeállítom a húsvéti menüt, hátha ez feldob egy kicsit. Egyébként is épp itt is az ideje a tervezgetésnek, hisz ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!