Cseh Laci úszózsenivel és bájos párjával együtt, fejest ugrottunk a fazékba, hogy a NoSalty népszerű ételei közül párat elkészítsünk. Laci nagy horgász, de a halas ételekkel hadilábon áll, ám velünk mégis kivételt tett.
Cseh László: A Kőbánya SC világbajnok, huszonhétszeres Európa-bajnok úszója.Nincs olyan ember, akinek neve hallatán ne csillanna fel a szeme. A kiváló sportolót, az embert nem lehet nem szeretni. Olyan hihetetlen erőbedobással elért sporteredményekről, mint amilyeneket ő elérhetett, azokról a célhoz vezető elképesztő, utolsó emberfeletti karcsapásokról, amiket versenyről versenyre produkált a medencékben, sokan csak éjszaka az ágyban, egyik oldalukról a másikra fordulva álmodhatnak. Neki mindez megadatott, és megadatik. Igaz, a 2016-os riói olimpiáig van még három év, de az idő nagyon gyorsan repül, a megfeszített felkészülés viszont állandó, nincs megállás. Laci minden nap gőzerővel készül, ez nem is lehet másképp, ezért nagyon hálásak vagyunk neki, hogy Diával együtt elfogadta meghívásunkat.
Laciék délutáni főzésünkre a megbeszélt idő előtt húsz perccel érkeztek. Laci nagyon ügyel a pontosságra, és ezt a gesztust, a lehetőségükhöz mérten, másoktól is elvárja. Egy gyönyörű pár közeledik fotóstúdiónkhoz kéz a kézben, őszinte szeretet és az élethez, az emberekhez való maximális pozitív hozzáállás sugárzik mosolygós arcukról.
{ GALÉRIA = title:Az%20%C3%A9rdekes%20interj%C3%BA%20ut%C3%A1n%20Laci%C3%A9kkal%20egy%C3%BCtt%2C%20azonnal%20nekil%C3%A1ttunk%20a%20vid%C3%A1m%20f%C5%91z%C3%A9snek, 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12,13 }
Mielőtt még megrohamoznánk a konyhát, hogyan indul a napotok, mikor indulsz edzésre, és előtte milyen reggeli vár az asztalon?
Cseh Laci: Reggel hatkor kelek, és fél hétkor már az autóban ülve szoktam kb. két perc alatt megenni a müzliszeletemet vagy indulás előtt iszom egy fehérjeturmixot. Van, amikor sikerül ennem valamilyen finom szendvicset, de ezt is csak akkor, amikor Dia még nem indult el a munkába, és megcsinálja nekem. Legtöbbször én akkor kelek, amikor Dia indul dolgozni, úgyhogy sajnos nincs lehetőségünk a közös reggelire, így reggelente a hosszúra nyújtott szertartások elmaradnak. Ritkán szoktam reggelizni, de nagyon fontos, hogy a megfelelő tápértékbevitellel, jól induljon a napom.
Szoktatok együtt főzni, és ha igen, milyen ételeket főztök szívesen?
Cseh Laci: Amikor időnk engedi, szoktunk közös főzéseket szervezni. Olyankor elmegyünk együtt és megvesszük a hozzávalókat. A szüleim zöldséges boltjának köszönhetően már gyerekkoromban megtanultam, hogyan válasszak egészséges, szép zöldségeket, gyümölcsöket. Az ázsiai, wokban készült fogásokat nagyon szeretjük, mindig igyekszünk kevés zsiradékot felhasználva, egészséges ételeket készíteni. Szívesen kísérletezünk a konyhában, így bármilyen egzotikus ételt örömmel kipróbálunk.
Hol szoktatok vásárolni?
Cseh Laci: Az alapanyagok nagy részét egy megbízható helyi hentestől szoktuk beszerezni. Nagyon jóban vagyunk, ezért sokszor telefonon adjuk le a rendelést. A friss zöldséget-gyümölcsöt természetesen édesanyám üzletéből hozzuk.
Ezek bio termékek?
Cseh Laci: Nem, de ha már a bionál tartunk, az a véleményem, hogy nem kell túlzásokba esni. Azonnal lehet látni a nagytermelőktől érkezett nem bio árukon azt, hogy szép és jó minőségű termékről van-e szó.
Hogyan telnek a hétvégéitek, milyen ételek kerülnek az asztalra?
Cseh Laci: A hétvége inkább a pihenésé. Van, amikor későn reggelizünk, és ez már egyben az ebédünk is, utána aszerint alakul a napunk, amihez éppen kedvünk van. Grillezni nagyon szeretünk a barátainkkal, de a húsok pácolását meghagyom a hölgyeknek, én csak a végtermék készre sütésével foglalkozom. A rántott húst nagyon szeretjük, a múltkor bő olajban sütve készítettük el, és ezt szégyellem is, de valahogy egyszerűbbnek tűnt akkor. Mindenképpen kipróbálom majd a sütőben, kevesebb olajjal való sütést.
Laci, mi a kedvenc ételed?
Cseh Laci: Nagyon szeretem a libamájat, és Diának is nagy kedvence. Egy jó minőségű marhahúsból, igényesen elkészített steaket is bármikor örömmel elfogyasztunk. Nekem személy szerint például azok a kínai falatkák is nagy kedvenceim, amiket Dia sógornője szokott készíteni.
Ha csak az étkezésre gondolunk, mi a különbség az edzésekkel töltött mindennapok és olimpiára történő felkészülés időszaka között?
Cseh Laci: Amikor gőzerővel készülök az olimpiára, az ünnepek abból a szempontból nagyon veszélyesek, hogy könnyebb elcsábulni a sok finom étel láttán, mert mindig próbálok odafigyelni, hogy ne vigyek be a szervezetembe sok szénhidrátot, zsírt, és inkább több legyen a fehérje. Fontos jó formában lennem, ezért bármit hajlandó vagyok kipróbálni, betartani, megenni, amit a dietetikus, illetve az edzőm javasol. Dia is nagyon ügyel arra, hogy mikor milyen ételeket, és hogyan készíthet el nekem. Amikor már nagyon közel vagyok az olimpiához, akkor a dietetikussal együtt egy 2-3 hetes étrendet lövünk be, és ennek alapján étkezem.
Dia: Volt, amikor már egy idő után kicsit besokalltam a barna rizstől, de természetesen, ha Lacinak azt mondják, hogy három hétig csirkét kell ennie barna rizzsel, akkor én ehhez tartom magam.
A mindennapok során mennyire kell figyelned az alkoholfogyasztásra? Verseny előtt, gondolom, kimondottan tilos.
Cseh Laci: Nem örülnek neki, az biztos. A felkészülés időszakában egy-egy pohár bort meg lehet inni, de amúgy sem voltam soha nagy alkoholfogyasztó, így nem is nagyon hiányzik. Egyébként az alkohol egyértelműen visszaveszi a versenyteljesítményt, nagyon dehidratál, ezért egyáltalán nem jó.
Köztudott, hogy nagy szenvedélyed a horgászás. Ez is egy a sok közös program közül, vagy kimondottan egyedül szoktál horgászni?
Cseh Laci: Igen, közösen szoktunk horgászni, kimegyünk a partra és nagyon jól elvagyunk. Remek kikapcsolódás, amikor süt a nap, ülsz a pecabottal a tóparton, csönd van és nyugalom, majd estére kiszív a nap ereje, a friss levegőtől pedig kellőképpen elfáradsz és fáradtan bedőlsz az ágyba.
Vannak jó helyek, amiket szívesen ajánlanál a horgászást kedvelő olvasóknak?
Cseh Laci: Persze, szívesen! Vannak nagyon jó kis horgászhelyek, ezek inkább kisebb-nagyobb tavak. Ilyen például a Katalin vagy a Moby Dick horgásztó, ezek mind Pest megyében találhatók.
Nagy horgász hírében állsz, ennek ellenére nem szereted a halas ételeket, sőt még a hal jellegzetes szagát sem túlzottan bírod tolerálni, most mégis részt veszel velünk a haltöpörtyű kivitelezésében.
Cseh Laci: Ez így van, én amióta az eszemet tudom, egyáltalán nem szeretem a halat. Történt már olyan, hogy reggelire virslit szerettem volna enni, és amint beleharaptam, azonnal éreztem, hogy valami nem stimmel vele, aztán persze kiderült, hogy halból készült virsli volt. Rögtön kiszúrom azt, ha halas étellel van dolgom, még a hal szagát sem szeretem. Amikor pedig valamilyen halétel főzésére kerül a sor, nem szívesen jelentkezem kuktának, de most az egyszer ígérem, próbálok nem elmenekülni a konyhából.
Vannak kedvenc éttermeitek? Hova jártok szívesen?
Cseh Laci: A steaket nagyon szeretjük, ezért legtöbbször steakhouse-okba járunk, de mindig a kedvünk határozza meg, hogy éppen milyen étterembe látogatunk el. Mindenre nyitottak vagyunk, és szeretünk abszolút új dolgokat felfedezni.
Szoktatok gasztrofesztiválokra kilátogatni?
Cseh Laci: Tavaly augusztus végén például a Szentesi Lecsófesztiválon jártunk és a Budavári Libamájfesztiválra is ellátogattunk, illetve pálinkafesztiválra is szívesen elmegyünk. Nekem csak egy problémám van az ilyen jellegű fesztiválokkal, nagyon sokan vannak, és nem olyan kellemes mint lehetne, mert ülőhely híján mindig csak állva tudom elfogyasztani a különleges finomságokat. Szóval ülőhely semmi, és állva enni a nagy tömegben nem olyan jó dolog. Sajnálom, hogy pont azt nem tudom igazán élvezni, amiért odamentem.
Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy az olimpián milyen az étkeztetés.
Cseh Laci: A versenyeken sajnos sokszor borzasztó az étel, nemegyszer kínomban például már ketchupos tésztát ettem. Ebbe legalább nem csúszhat hiba. Legutóbb Londonban már egy fokkal ehetőbb volt a felhozatal, bár a nagy választék ellenére sem találtam meg az igazán fogamra való fogást. Na, ott alapvetően az alapanyagokkal volt probléma. Gusztusosak voltak a különleges ételek, de amint megkóstoltam valamit, sajnos éreztem rajta, hogy nem az igazi.
Ez érdekes, nem is gondoltam volna. Általában, hogyan zajlott mindez az olimpiai faluban?
Cseh Laci: Nagy sátrakban ettünk, az ázsiaitól az indiai konyhán át a helyi brit szokásokkal kombinálva volt ott mindenféle étel. Azt ettél, amit akartál. Egyértelműen nem a mennyiséggel volt gond, hanem a minőséggel.
Milyen célokkal, fogadalmakkal indítottad az idei évet?
Cseh Laci: Ebben az évben maximálisan arra törekszem, hogy a testsúlyom úgy igazán rendben legyen, remélem ez sikerül is. Jön a világbajnokság és ott nagyon szeretnék sokkal jobban szerepelni, mint az olimpián. Megfelelően odafigyelek a táplálkozásra, megfelelő vitaminokat szedek, hogy a szervezetem mindig topon legyen. Nagyon fontos, hogy ne legyek beteg, mert az edzéseken a legjobb teljesítményt kell nyújtanom. Mind a vízben, mind pedig a szárazföldi munka során is erősítenem kell az izmaimat, a medencében ezek összességét alkalmazom, és az edzéseken mindezt meg is kell tudnom csinálni. Így a versenyeken nem lehet gond. Ez egy kezdeti szakasza a riói olimpiára történő felkészülésemnek. Erre az évre ezek a fő terveim.
Végezetül elárulnátok nekünk, hogy milyen témában szoktatok keresgélni a NoSaltyn?
Villámgyorsan elkészíthető ételek, ezek számunkra nagyon fontosak, valamint a praktikák menüponton belül szinte minden, mert így sok mindenről kaphatunk pluszinformációkat.
Fotó: Fülöp Noémi, Smink: Dabóczi Kata
Hozzászólások (0)
A hozzászólás íráshoz belépés szükséges!