Szerettek volna segíteni a bajba jutott dolgozókon, hatalmas borravalót adtak

A házaspár már 20 éve jár ugyanabba az étterembe, hiszen minden alkalommal itt ünneplik házassági évfordulójukat, első randijuk emlékére. Idén viszont a vírushelyzet miatt úgy döntöttek, jóval nagyobb összeget áldoznak az estére, mint a vacsora ára...

Egy chicagói házaspár húsz éve minden évben ellátogat ugyanabba az étterembe házassági évfordulójukon - itt randiztak ugyanis életükben először. A pár minden évben február 12-én betér ebbe az étterembe, pontban 19:30-kor, és mindig ugyanahhoz az asztalhoz ülnek le, ahová először.

Húsz év alatt természetesen már az étterem személyzete is megszerette és megismerte a párt, aminek köszönhetően minden évben különleges bánásmódban részesítik őket. Az idei év mégis más volt a koronavírus miatt. Bár a helynek nem kellett bezárnia, mégis nagyon megsínylette az utóbbi egy évet.

A pár pedig úgy gondolta, ezúttal ők szeretnék különlegessé tenni a dolgozók estéjét. Éppen ezért a 137 dolláros vacsora után 2000 dollárnyi borravalót adtak az étteremnek, vagyis körülbelül 600 ezer forintot.

Mivel hozzá tartozik a hagyományukhoz, ezúttal is hagytak a számlán egy kedves kis üzenetet, ami idén így szólt:

Köszönjük az elmúlt húsz év boldog emlékeit, a kiváló ételeket és a fantasztikus kiszolgálást. Még sok ilyet!

Az étterem a Facebook-oldalán számolt be az önzetlen cselekedetről. A posztban leírták, hogy rettentően hálásak a házaspárnak, és nagyon büszkék arra, hogy ilyen különleges helyet foglalhatnak el az életükben.

WOW! WOW! WOW! WOW!🎉💖😳 This guest had his first date with his now wife 20 years ago at Club Lucky on February 12. He...

Közzétette: Club Lucky – 2021. február 14., vasárnap

A magyarországi éttermek helyzete is nehézkes. Itt bővebben is olvashatsz a témával kapcsolatban:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...