Húsruhában kínzott vegán étteremtulajdonostól lesz hangos a Netflix márciusban

Március közepén jelenik meg a Netflix új bűnügyi dokumentumfilm-sorozata. A vegán szökevény sokak szerint már most az év egyik legmegrázóbb története lesz, melynek középpontjában New York leghíresebb vegán éttermének tulajdonosa áll.

A 2000-es évek elején Sarma Melngailisnak mindene megvolt. New York-i vegán éttermében olyan hírességek fordultak meg napi rendszerességgel, mint Owen Wilson, Woody Harrelson vagy a Szex és New York szépfiúja, Jason Lewis. A Pure Food and Wine étterem már az ezredfordulón is a húsmentes étrend jegyében vált híressé, tulajdonosát pedig, a fiatal és csinos Sarma Melnagailist mindenki ismerte az amerikai gasztronómiai életben.

Akár egy igazi sikersztori is lehetne a sorozat (melynek címe: A vegán szökevény), a gondok azonban csak ezután következtek, 2015-ben ugyanis Melngailis hirtelen eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Nem fizetett a személyzetének, a beszállítóknak és a bérbeadónak sem. Az alkalmazottai szakszervezetet alapítottak, és kiléptek a kifizetetlen bérek miatt, őt pedig csalás és a munkaügyi törvények megsértése miatt körözték. Az eltűnés pontos okait senki sem ismerte, Sarma férjétől, Anthony Strangis-től azonban már a kezdetek óta tartottak a beosztottak, és mint az már a trailerből is kiderül, saját felesége is félt tőle.

A világ egyik első és leghíresebb vegán éttermének dolgozói már a kezdetektől sejtették, hogy Melnagailis és férje kapcsolata nem éppen mesébe illő, az egyik dolgozó már a film előzetesében is arra utal, hogy kettejük kapcsolata olyan volt, mintha a férfi folyamatosan zsarolta volna párját, ennél pedig még sokkal durvább dolgok is kiderülnek a csupán két perces trailerből.

Annyi már most biztos, hogy Anthony Strangis éveken át tartotta félelemben feleségét, manipulálta, és majdnem 2 millió dollárt csalt ki tőle, ha ez pedig nem lenne elég, azzal hitegette a nőt, hogy örök életet biztosít szeretett kutyájának is. A dokumentumfilm-sorozatban egykori barátok, munkatársak és beosztottak mesélnek a páros életéről, sőt, még egy bizonyos „húsruháról" is szó esik, melynek hallatán az egyik szereplőt konkrétan kirázza a hideg.

Sarma Melngailis vegán éttermében Woody Harrelsonnal, Matthew Kenneyvel és Jason Lewis-szal (fotó: Andrew Kent/Getty Images)

Bár az előzetesből nem szabad mindennek kiderülnie, az már biztos, hogy maga Sarma is előkerül a történetben, és saját élményeit meséli majd el arról, hogyan ment tönkre élete és munkássága néhány év alatt.

A Vegán szökevény a Netflix legújabb, márciusban megjelenő sorozata, melyet olyan készítők jegyeznek, mint Chris Smith, a FYRE – A legnagyobb buli, amit meg sem rendeztek című dokumentumfilm rendezője és a Tiger King producere. A négyrészes sorozat március 16-tól elérhető a Netflix kínálatában.

Forrásunk volt.; Címlap: Netflix


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...