Egyél egy jót, és támogasd az Átrium színházat

Az Anker köz szívében található Madhouse étterem szeptemberi séfmenüje ezúttal az Átrium színház köré fonódik majd. Az „Évadnyitó menü” ötödikétől egészen október másodikáig elérhető lesz, a fogások megvásárlásával pedig a színházat támogathatják a vendégek.

Az Átrium továbbra is Budapest emblematikus és fontos kulturális intézményeinek egyike, fennmaradásáért érdemes kiállni. Erre hívja fel a figyelmet az „Évadnyitó menü”.

A fogások nemcsak a színházhoz, hanem az Átrium két ikonikus színészéhez is párosulnak. Farkasházi Réka számára a séf gluténmentes ételeket kreált.

Farkasházi Réka számára a séf gluténmentes ételeket kreált

Így került fel a pácolt kecskesajt mézsörben marinált körtével, kelbimbóval és a burgonyaleves póréhagymával az új étlapra. Brasch Bence igazi húsrajongó, az ő fogása a BBQ kacsamell édesburgonyapürével és wild ale szósszal. Nem véletlen, hogy sok fogásba csempésztek sört, hiszen az éttermet a Mad Scientist kraft sörfőzde csapata vezeti, így alapvetés volt, hogy az új menü fogásai mellé nem hiányozhatnak a sörajánlatok sem. Réka ételeit egy gluténmentes IPA a Popstar egészíti ki. A húsos fogás egy NEIPA-t a DDH Madhouset kapta párul. Piszkor Norbert Executive Chef kihagyhatatlannak érezte a színházi büfés islert, így ez lett az „Évadnyitó menü” desszertje, természetesen ez is malátás verzióban.

Az ételek az Átrium két ikonikus színészéhez is párosulnak

Szeptember 5. és október 2. között minden Átrium menüről megvásárolt fogás és sör bevételének 10%-át a színháznak ajánlja fel az étterem. A Madhouse menüjén ezenfelül láthatóak lesznek a szeptemberi és októberi évad előadásai is, és még egy közönségtalálkozóval is készülnek a vendégek számára az együttműködés alatt.

Brasch Bence igazi húsrajongó

A kampányról bővebb információt a Madhouse Facebook oldalán olvashattok!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...