Megvan a dátum, mikortól lesz olcsóbb a tojás és a krumpli

Úgy tűnik, előbb érvénybe lép a rendelet, mint gondoltuk. Ekkortól lesz hatósági áras a tojás és a burgonya is.

A szerda kormányinfón kiderült, hogy az eddigiek mellett újabb két alapélelmiszer lesz hatósági áras: felkészül a burgonya és a tojás. Azt viszont eddig nem tudtuk, mikortól lesz érvényes a rendelet.

Megvan a dátum, mikortól lesz olcsóbb a tojás és a krumpli

A kormány új szabályzása alapján a tojás és az étkezési burgonya bruttó kiskereskedelmi ára nem lehet magasabb a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott árnál. Kötelező az árcsökkentés a kereskedőknek, egy kitétellel: a termelői piacokon nem kell alkalmazni a hatósági árat – írja a Napi.hu.

Hogy mikor lépnek érvénybe az új árak?

Már november 10-e, csütörtöktől számíthatunk a hatósági árakra, a bővített lista így néz majd ki:

  • friss tojás (minden méret),
  • étkezési burgonya (kivéve újburgonya),
  • liszt,
  • napraforgóolaj,
  • sertéshús,
  • csirkehús,
  • 2,8 százalékos UHT tej,
  • kristálycukor.

Az árstopok 2022. végéig lesznek érvényben, esetleges meghosszabbításukról a kormány decemberben dönthet.

Na de mennyivel lesz olcsóbb a burgonya és a tojás?

A tojásnál 25 százalékkal, a burgonyánál 10 százalékkal csökkennek majd az árak, emiatt pedig hozzávetőlegesen 0,1-0,2 százalékkal csökken majd az infláció.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...