Gasztro 2020.11.30.

"Arra fogsz emlékezni, kivel ültél egy asztalnál, kinek a szemébe néztél" – a Konyhakör alapítójával, Tenner Benjaminnal beszélgettünk

Szász Nóri

A Konyhakör alapítójával, Tenner Benjaminnal többek között forradalmi gasztrokoncepciókról és titkos rameneseményekről beszélgettünk.

Tenner Benjamin a művészet- és dizájnmanagement tanulmányok után belekóstolt a reklámügynökségi létbe, de még egy fél évig a Szigetnél is dolgozott, hogy inspirációkkal és öltetekkel tele érkezzen meg a gasztronómia területére, hogy aztán egy egészen új koncepcióval csiklandozza a közönséget. 2014-ben kezdték a vacsorakeretbe ágyazott koncepcionális utazások szervezését Konyhakör néven, ahol az izgalmas, gyakran elhagyatott helyszíneken egy hosszú vacsoraasztalnál a vendégek új tapasztalásokra tehetnek szert mind az ízek, mind az élmények terén, miközben egy jót beszélgetnek.

Évi tíz vacsorával kezdtek, de ma már ügynökségként elsősorban privát vacsorákat szerveznek, egyre többet, publikusan pedig három-négy alkalommal látják vendégül Budapestet. Benjamin azonban elárulta, hamarosan sokkal többször is ehetünk a főztjükből.

A legelső Konyhakör pop-up vacsorát 2014-ben fogyaszthatták el a vendégek. Mi inspirált, hogy megvalósítsd ezt az itthon addig kevéssé ismert formátumot?

2013-ban már inspirálódtam a pop-up vacsora formátumban, és ötletként akkor már felmerült, hogy mi lenne, ha mindig egy másik, izgalmas helyszínen rendeznénk eseményeket, minden alkalommal egy másik séffel. 2014. január 23-án volt az első vacsora, amit retrospektív amerikai szellemben szerveztünk. Akkor tizenöt barátom jött el. Sok romantikus pillanata volt ennek az első alkalomnak, például a helyszínen, ami szintén egy barátom elég izgalmas konyhája volt, nem volt elég pohár, ezért átszaladtam a közelben lakó anyukámhoz tíz borospohárért és négy vizespohárért.

Ennél az első alkalomnál már tudtad, hogy később vállalkozásként szeretnéd ezt csinálni?

Akkor még csak egy jópofa ötlet volt, és egy évig halvány lila gőzöm nem volt, hogy ebből egy ügynökség nő ki, vagy hogy egyszer ügyfeleknek fogunk szervezni vacsorákat. Sok szempontból szerelmes vagyok Budapestbe, és az volt a cél, hogy olyan helyeken építsünk fel egy hosszú asztalt, ami mágikus, ami mitikus. Ami bőven nemcsak arról szól, hogy éppen mit eszünk.

Az biztos, hogy olyan helyszínekre viszitek el az embereket, ahol másnak biztosan nem jutna eszébe vacsorát szervezni. Talán a leglátványosabb és legextrémebb környezet a Kelenföldi hőerőmű volt. Hogy sikerült ezt megvalósítani?

Már az első évben eszembe jutott, mint helyszín, amit szeretnék bevenni, de két évig ment az egyeztetés. Elég bonyolult folyamat volt, de hihetetlen módon végül engedélyt kaptunk a vacsora megrendezésére. Talán azóta se kapták meg sokan ezt a helyszínt. Hegedűs Zoéval kezdtünk el akkoriban dolgozni, és egy spanyol fúziót találtunk ki koktélpárosítással, a keretet pedig az Orwell ikonikus regényében szereplő Óceánia adta. A Bistro Óceánia okkult emlékezés volt az elnyomó államformákra, miközben mindenki nagyon jól mulatott a kapcsolóházban. Három nappal a vacsora előtt kaptam egy kulcsot az egész hőerőműhöz, így napokig egy hőerőmű kulcsával a zsebemben mászkáltam. A helyszínen egy csigalépcső vezetett fel, ahol mindent nagyon nehézkesen lehetett csak felcipelni, lent pedig egy ToiToi szolgált mosdóként. Két napos volt a vacsora, így kétszer ötven főt kellett vendégül látni. Nagyon fárasztó volt, de egyúttal fantasztikus élmény is.

Hogyan áll össze egy vacsora? A helyszínre, feltételezem, van rengeteg ötleted, de hogy jön ehhez hozzá a koncepció, az ételek és a séf személye?

A hangsúlyok változtak az idők során, hogy a tér, a koncepció vagy az ételek, esetleg a szakács a fontosabb rész. Vannak ötleteim és helyszínek, amik megragadnak, aztán, ahogy telik az idő, az élet az utamba sodor egy alkotót, aki testhezállóan meg tudja ezt valósítani. Az idei Kádár-gyomor koncepció már régóta a fejemben volt, de nem tudtam, hogy ki fog szocialista ételeket előállítani abban a formában, ahogy kitaláltuk. Nem keresgéltem, de tudtam, hogy szeretnék egy ilyen vacsorát csinálni. Aztán találkoztam Márkó barátom anyukájával, aki ennek a témának a szakértője.

A nevetekben és logótokban megjelenő körnek nagyon erős üzenete van, az egységet, a közösséget szimbolizálja, és így a vacsorák közösségi jellegét is kifejezésre juttatja.

Vacsoraélmény, és a vacsora ebben a formában közösségi. Az számít, hogy kivel miről tudsz beszélni, és kinek a szemébe nézel. Az számít, hogy mi, emberek hogyan közlekedünk egymás közt, más nem igazán. Persze nem kérdés, hogy az ország legjobb ételeivel és italaival nagyon izgalmas dolgokat teszünk le az asztalra, de nem erre fogsz emlékezni. Arra fogsz emlékezni, hogy kivel ültél egy asztalnál, és miről beszélgettetek. A kezdetektől fontos része a Konyhakör vacsoráinak a hosszú asztal, ahol ismeretlen ismerősök ülnek le egymás mellé, és azt gondolom, hogy a sikerünk jelentős részét köszönhetjük annak, hogy egy erőtér, egy mágneses mező alakul ilyenkor az asztal két oldalán. A vacsoraasztalainknál talán már sok dolog kezdődött, szerelmek, barátságok, rájövések, megfejtések, balhék, biztos, hogy mindenféle történt már. Nagyon hiszek abban, hogy beszélgetni kell, kérdezni és figyelni a másikra.

Hogy látod, a sokat emlegetett gasztroforradalom hogyan tolta el az emberek ízlését az ételek terén?

Én úgy látom, hogy természetesen fontosabb az, hogy mit esznek és mennyit költenek ételre az emberek. Ennek számos oka lehet, de alapvetően elég frusztrált a populáció, ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy folyamatosan vásárolni és fogyasztani kell, mert ez egy bevált pótcselekvés. A globális gasztroforradalomnak ez is egy fontos része, hogy nyugtalan a bolygó, amit előremeneküléssel, önös hedonizmussal próbál feloldani. A forradalom mellett a gasztronómiának van egy befagyása is, hiszen nagyon hasonlóan érkezünk, mint évezredekkel ezelőtt. Egyfelől büszke a társadalom a technikai vívmányokra, akármilyen téren is, miközben a nagyon régi és a mostani ételek között nagyon sok a hasonlóság. Elég paradox helyzet.

Budapest is felzárkózott már a nemzetközi trendekhez, és megjelent a gasztronómiára fogékony és igényes közönség. De ki az, aki elmegy egy Konyhakör vacsorára?

A mi vacsoráink a gasztroforradalmon belül is egy koncepciókra és művészeti tartalmakra extrán agilis közönséget vonzanak. Az idő előrehaladtával ráadásul egyre komplexebbé váltak a publikus eseményeink tematikái. Tartalmát tekintve már az Óceánia is bonyolult volt. Ugyan a spanyol fúziós koktélvacsora adta a vázát, de ehhez párosult egy Orwell regény, mindezt pedig megspékelte a konkrét tér, miközben ezer ponton kellett leadni a komfortérzetből, hiszen hideg volt, és nem volt mosdó. Ahhoz, hogy tudd élvezni a vacsoránkat, nem az kell, hogy bejárd a hazai top éttermeket és tudd, hogy melyik étteremben mi szerepel a szezonális étlapon.

A Zsinagógában rendezett Constellation volt az, ahol éreztem, hogy kicsit talán sok volt a koncepció. Arra az estére Massimo Bottura egyik volt sous séfjét hívtuk ide, és a vallási szimbolika mögött rejlő valós és valótlan tartalmakat vetettük össze, a nap-éjegyenlőség dátumán a feltámadás témakörét halványan megmutatva, mindezt perui-magyar fúziós menüben tálalva. Egy zsinagógában, ahol 40 évig állami holmikat tároltak, előtte viszont onnan vitték el a közösséget, de a története során vívóteremként tartjuk számon. Egy nagyon sok ponton álló élmény- és tartalomcsomag volt, ahol azt éreztem, hogy nem mindenkinek komfortos, mert nem feltétlenül kellemesek ezek a tartalmi elemek. Az aktualitását egyébként az adta, hogy a világ egyik legkeresettebb, három Michelin-csillagos séfje, Massimo Bottura a Food for soul Italia projekten keresztül éhezőknek és menekülteknek ad ételt a világon több helyen. Nem az a future food, hogy én, mint egyén mennyi pénzt tudok elkölteni egy roppant önző és szegregáló étteremben, ahol minden csak arról szól, hogyan ehetek én meg minél többet abból, ami a bolygón fellelhető. A jövő étele arról szól, hogy hogyan köt össze minket a gasztronómia. Hogyan integrálódunk az ételek által, és nem azt, hogy hogyan szegregálódunk. Agilisnek kell lenni ahhoz, hogy értsd ezeket a témákat.

Akkor szereted az embereket kibillenteni a megszokott keretekből...

Ha nem is direkt, de abban nem kötök kompromisszumot, hogy publikus vacsoraként azokat a projekteket valósítsam meg, amelyek tényleg érdekelnek. Lehet, hogy valaki számára ez provokatív, de ha engem éppen ez érdekel, akkor ezt fogom csinálni.

2018 egy újabb mérföldkő volt a Konyhakör életében, hiszen ekkor alakultatok hivatalosan ügynökséggé.

Ez valójában egy hosszabb folyamat volt. Az első privát megkeresésünk 2015-ben volt, akkor jöttem rá, hogy akár ügynökségként is működőképes lenne ez a projekt. Egy darabig barátkoztam ezzel, 2016 óta pedig rendszeresen vannak megkereséseink. Ahogy telt az idő, egyre inkább beért a munkánk, és átalakultunk ügynökséggé.

Hogyan kell elképzelni gasztroügynökségként a munkátokat?

Kreatív ügynökségekhez hasonlóan működünk, vagyis briefeket kapunk, és azoknak kell megfelelnünk, a költségvetés keretein belül. Dolgoztunk zenekarokkal, rendezvényszervező cégeknek, privát emberek általában esküvőkre kérnek fel, és filmgyártók is megkeresnek minket. Az előző kérdésre visszatérve például a filmes foodstyling egy olyan divíziója a Konyhakörnek, ami tavaly indult, így 2018 ebből a szempontból biztosan mérföldkő volt. Ebben az esetében a foodstyling azt takarja, hogy kikutatjuk és előállítjuk az adott jelenethez illő ételt.

Az amerikai vacsorától a ramenig hosszú volt az út, és rengeteg vacsora van mögöttetek. Neked melyik volt a kedvenced?

Mindegyik vacsora önmagában egy epizód, mint egy kisfilm. Mindegyiknek megvan a maga tempója, ahogy összeáll. Egy ötös listát tudnék felsorolni belőlük. A Kabbala vacsora Rosenstein Robival az egyik kedvencem, de a legnagyobb áttörés az Ivy vacsoránk volt a Párizsi Udvarban. Nagyon fiatal voltam, és nem is tudom, hogy mertem akkor ilyen vacsorát szervezni. Az Alabárdosból ismert Kiss O’shea Dani főzött, a Párizsi Udvart megtöltöttük borostyánnal, és magyar-osztrák ételeket szolgáltunk fel. Emellett a Consellation és a Bistro Óceánia is izgalmas volt, míg a Kádár gyomor volt talán az egyik legszebb vacsoránk. A mostani ramen pop-up étterem pedig hat alkalmat ölel fel, két leves közül lehet választani, és óriási siker. A bepárásodott ablakokkal és neon fényekkel olyan hangulat van itt esténként, mintha Ázsiában lennénk. Nagyon megtetszett ez a műfaj, így biztosan lesz még ilyen.

Most évente három-négy publikus vacsorát tartotok. Már készültök koncepciószinten a jövő évi alkalmakra?

Témakörök vannak a fejemben. Nagyon izgatnak a videójátékok és a '90-es évek IT-gamer szubkultúrájának ikonikus játékai, amiből szeretnék egy vacsoralenyomatot. Egy amorf, kitalált világban szeretnék vacsit, ami mintha egy számítógépes játékban lenne. Emellett fényinstallációkkal fogunk dolgozni jövőre, és bevezetjük a beszélgetős kártyákat, de ezen még dolgozunk.

Említetted, hogy a pop-up étterem formátuma nagyon tetszik. Lesznek még hasonlóak jövőre?

Az a helyzet, hogy lesz egy állandó étterem, ami hetente háromszor-négyszer lesz nyitva. Még nem publikus, hogy hol és mit, ahogy az is titok, hogy kivel, ugyanis lesz egy vezéralakja is ennek az első, saját helynek.